Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen a tegnapi napon adtuk hírül számotokra, hogy a Human Head Studios csapata - a hivatalos Facebook oldalukon közölt információk szerint - arra készül, hogy ismét helyzetbe hozza a Rune franchise-t, méghozzá egy folytatás erejéig. Egyelőre ugyan bejelentésünk nincs a témában, ami annyit jelent, hogy semmiféle információt nem kaptunk a második felvonással kapcsolatban, azonban néhány órával ezelőtt felkerült a világhálóra két koncepciót rajz, amelyek állítólagosan a Rune 2-höz készültek.
Sajnos a képek eredetiségét nem tudjuk igazolni számotokra, a Human Head ugyanis egyelőre némán hallgat velük kapcsolatban, ugyanakkor mindkét koncepciós rajz esetében hivatalos logó és a stúdió neve árulkodik arról, hogy hová is tartozhatnak.
A képeken ugyanakkor egy páncélba bújtatott katonát, valamint egy szörnyfejű, vélhetően mitológiai lényt láthatunk, amelyek illenek ugyan a Rune 2 világába, de mivel egyelőre még nincs hivatalos bejelentésünk, nem közölhetjük számotokra tényként a fentieket. A képekre azért vessetek egy pillantást:
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHat az komoly lenne!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteJol nez ki!
shade
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHát, ez inkább ilyen római vagy görög cuccos, de remélem, hogy Rune 2.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteVégülis attól még lehet az…
shade
13 éve, 9 hónapja és 1 heteSimán, csak furcsa, hogy nem vikingeket rajzoltak elsőnek 😄