Teljesen újjáépítettük a harcrendszert. Mindent, a játékos stratégiájától az ellenségek típusaiig, egész az animációkig, ráadásul a kamerakezelés is más.

Connor harci technikája a kétkezes stíluson alapszik, tehát egyaránt használja a tomahawkot és a kést, az asszaszin pengét és a kést, sok más kombinációval egyetemben.

Hanem aki azt hiszi, hogy a fejlesztők ez alkalommal a végletekig egyengetik előttünk a sikerhez vezető utat, az nagyot téved; Hutchinson nyilatkozata szerint a játékban egy merőben új, egyszersmind kevésbé baráti életerő-rendszert köszönthetünk:

A fő szempont számunkra az életerő-rendszer átdolgozása volt, szóval a harc után helyreállítandó életegységek helyett már egy regeneráló életerőcsíkunk van, ami azt jelenti, hogy harc közben nem gyógyítgathatjuk magunkat – el kell menekülnöd és pihenned. Ez nagymértékben növeli a kihívást.

Hutchinson ugyanezen interjúban megerősítette, hogy az Assassin’s Creed 3 térképe a korábbi értesülésekhez híven valóban másfélszer nagyobb lesz az Assassin’s Creed: Brotherhood Rómájánál.

A kreatív igazgató a múltkoriban Connor jelleme felett értekezett az OXM-mel folytatott interjúban, melyben elárulta, miért is lesz „életszerűbb” a félvér főhős karaktere.