Az Asus Transformer TF101
A Transformer TF101 még a 2011-es CES-en mutatkozott be és rögtön nagy figyelmet vívott ki magának. Nem kevesebbre vállalkoztak ugyanis az Asus mérnökei, mint hogy a netbook és a tablet koncepciót egy készülékben egyesítsék, ráadásul mobil OS alapokon. Így született meg egy olyan Android tablet, amely bármikor teljes értékű billentyűzettel bővíthető, mégpedig egy praktikus dokkoló segítségével.
A TF101, avagy az Eee Pad Transfomer 10.1″ átmérőjű kijelzővel rendelkezik, a felbontása 1280X800 pixel, melyet egy led világítású IPS panelen csodálhatunk. A kijelző természetesen multi-touch, amelyet akár tíz ujjal is tudunk vezérelni. A Gorilla Glass üveg megfelelő védelemmel látja el a készüléket a kisebb fizikai behatások, karcolások ellen, így akár az egyébként általában káosz uralta női táskákban is megfelelően hordozható. Már persze, ha valaki nem tokban hordja, vagy nincs éppen csatlakoztatva a dokkolóegység.
A dokkoló esetünkben nem más, mint egy önálló akkumulátorral rendelkező billentyűzettel, touchpaddal és csatlakozókkal ellátott egység, amelyre egyetlen mozdulattal, könnyedén fel-le tehető a kijelző. Az önálló akkumulátort nem véletlenül emeltem ki, ugyanis ez is a Transformer egy fontos eleme, a készülék üzemideje jelentősen növelhető általa.
Tablet
Maga a készüléket vezérlő hardver a tablet részben található természetesen. Az 1 GHz sebességű, kétmagos NVIDIA Tegra 2 chip és 1Gb DDR2 memória mellett kiépítéstől függően 16Gb, vagy 32Gb méretű SSD háttértáron tárolhatjuk az adatainkat. Természetesen növelhetjük a háttértár méretét SDHC kártyákkal, a tablet részben maximum 48Gb-ig, viszont a dokkoló részben is lehet egy maximum 32Gb-os memóriakártya, ezzel már elég komoly méretre növelhető az egyékbként is elégséges tárhely.
A tableten található elöl az 1.2 megapixeles, hátul pedig az 5 megapixeles kamera, mindkettő vaku nélkül. A viszonylag vastag kereten az elülső kamera mellett kapott helyet a fényérzékelő. A káván bal oldalra egy szép nagy Asus logó került, más azonban nem töri meg a körbefutó sávot. A hátsó részt a kamera alatt szintén egy Asus logó díszíti. A fémes hatású felirat jól mutat az egyébként kiváló tapintású borításon. A barna színű mintázott műanyag minőségi hatást kelt, annak ellenére is hogy manapság a szálcsiszolt fémek korszakát éljük. Kézben tartva kifejezetten kényelmes, nem csúszik.
Az oldalsó részeken csatlakozók és kezelőszervek találhatók. Bal oldalon fent a ki / be kapcsoló gomb, alatta a hangerőszabályzó kapott helyet, jóval alatta pedig a hangszóró rácsai találhatók. Jobb oldalra került a fülhallgató csatlakozó, a HDMI kimenet, valamint a Micro SD kártyahely, és természetesen ide is jutott egy hangszóró a maga kis rácsozatával. A tablet rész aljára kerültek a dokkolóhoz kapcsoláshoz szükséges csatlakozások, valamint itt kapott helyet a töltő csatlakozó is. A tablet rész egyébként mindössze 12,98 mm vastag és 680 grammot nyom, nem húzza le az ember vállát.
Dokkoló, billentyűzet
A dokkoló részt a teljes qwerty billentyűzet uralja, amelyből egyébként magyar verzió sajnos nem kapható. A billentyűk alatt egy touchpad található, amely amellett, hogy az egérfunkciót is ellátja, multi-touch gesztusokkal is vezérelhető, tehát kicsinyítés / nagyítás és egyéb megszokott érintésvezérlésű műveleteket hajthatunk végre vele. A dokkoló felületét ugyanaz a fém boríja, ami egyébként a tablet rész szélén is körbefut, szép kidolgozású és értelemszerűen nem kopik. A billentyűk kicsit süllyesztve találhatók, így a billentyűk érintéspontja éppen egy vonalban van az azt befogadó felülettel.
Mindkét oldalon található egy-egy usb-csatlakozó, ezen kívül bal oldalon van a töltöttséget jelző led társaságában a töltő csatlakozója, a jobb oldalra pedig került még egy MMC, SD és SDHC kártyák fogadására alkalmas nyílás is. A dokkoló tetejét természetesen a tablet csatlakoztatásához kialakított csatlakozók uralják.
Hardveres felszereltség
Az IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi mellé 2.1+EDR-es Bluetooth jutott. Természetesen az Androidos eszközöknél már megszokott giroszkóp, elektronikus iránytű és GPS megtalálható a Transformerben, de ahogy fentebb jeleztem, fényérzékelő is jutott a készülékbe.
Az akkumulátor üzemidejére nem lehet panasz, a 3300mAh-s akksi a gyári adatok szerint 9 és órás használatra elegendő, de ha csatlakoztatjuk a dokkoló egységet, ez a szám drasztikusan megugrik, hiszen 16 órára nő.
A készülékben található kamerák nem kiemelkedő minőségűek, de alapvető használatra teljesen megfelelnek, sőt az 5 megapixeles hátoldali kamera kifejezetten jó minőségű videókat képes készíteni. A hangkeltésért felelős SRS Premium Sound megfelelően szólaltatja meg a hangokat, de nagy csodát ne várjunk tőle. Mindenesetre a youtube videók hangját szépen, recsegésmentesen lejátsza. A billentyűzettel kifejezetten kellemes az írás, a tapiképernyős pötyögést valószínűleg senki nem fogja használni, ami egyébként egy speciális virtuális billentyűzettel történik, nem az Android alap szoftverével.
Szoftveres ellátottság
A Transfomer operációs rendszere, mint ahogy a bevezetőben említettem, már az Android Ice Cream Sandwich. Természetesen a gyári Android szoftverek is ennek megfelelőek, így ennek részletezésére nem is térnék ki, egykaptafa. Ami azonban érdekesebb, azok a gyártó saját, vagy pluszban adott alkalmazásai az eszközhöz.
Az Asus egy ideje biztosítja a saját – egy évig korlátlan és ingyenes – tárhelyét WebStorage néven, amit a MyCloud alkalmazás segítségével érhetünk el. Irodai alkalmazásként a Polaris Office teljes verziója jár a TF101-et vásárlók számára, amellyel természetesen minden elterjedt szövegszerkesztő, táblázat- és prezentációkezelő formátumot tudunk olvasni és szerkeszteni.
Az Amazon Kindle mellett a MyLibrary-t kapjuk könyvolvasó alkalmazásként, a PressReader és a Zinio Magazine Reader pedig a digitális folyóiratok olvasgatására használható. Természetesen ezek segítségével napi, heti és havi előfizetésre is lehetőségünk van az erre alkamas magazinok esetében.
A MyCloud a felhő alapú zene, videó vagy fájl tárolás mellett a számítógép távoli vezérlése is használható, a MyNet segítségével pedig a DLNA-kompatibilis készülékekhez csatlakozhatunk.
Mindennapi használat és összegzés
A készüléket nem csak otthoni, vagy irodai környezetben próbálgattam, hanem mint mindig, éles játék- és munkakörnyezetben használtam, hogy valójában mit teljesít. A tapasztalatom szerint játékra – annak ellenére, hogy 5 magos Tegra 3 chipeknél tartunk – egyelőre tökéletesen megfelel még az esetek nagy többségében a TF101. A legtöbb Androidos játék nem olyan nagy igényű, hogy túlzottan megizzassza a kétmagos Tegrát, illetve a rendszermemória is több mint elég mondjuk egy Angry Birdshöz.
Az egyetemi jegyzeteléshez, vagy a sajtótájékoztatókon pötyögéshez szintén nagyszerű társ lehet, hiszen a teljes qwerty billentyűvel szinte netbook élményt kapunk, az üzemidő azonban jóval több, mint a nem mobil operációs rendszerekkel ellátott készülékeké általában. Mindemellett böngészni, emailezni bőven elég, és mindemellé könnyen hordozható, vékony és könnyű eszközt kapunk.
Az 1080p felbontású videók lejátszása minden esetben zökkenőmentes volt, a HDMI kimenetnek köszönhetően akár fullhd tévére is köthető a tablet, amin az 5.1-es hangot is ki tudja küldeni.
A Transformer ára 110 és 190 ezer forint között mozog, felszereltségtől függően. Így az alap 16GB készülék 109 900 Ft (3G-vel 145 900 Ft), a 16 GB, dokkolóval 129 900 Ft (3G-vel 189 900 Ft), míg a 32GB verzió 3G-vel 159 900 Ft, anélkül, de dokkolóval 149 900 Ft áron kapható jelenleg.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteHallottam már erről a cuccról de nem láttam még élőben. Megnézném!🙂
Egyébként elég jónak tűnik és a 110k nem sok érte.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteNa így billentyűzettel már értelmet nyer a tablet koncepció szvsz
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteHát igen csak így már nem tablet sztem
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteHogyhogy nem a primeot teszteltétek?😮
braddock
14 éve, 2 hónapja és 3 heteEbben azért van igasság!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteHát szerintem ettől még tablet. Utólag adtak már ki a PlayBookhoz is billentyűzetet, és az is maradt tablet. Csak sokkal de sokkal használhatóbb.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteMert? 😮 Lecsatolod a dokkolóról és annyi… 🙂
marco
14 éve, 2 hónapja és 3 heteTöbb oka is van. Elsősorban azért, mert a 101 is megkapta az ICS-t, így gyakorlatilag egy új terméket kap aki most veszi meg. Másodsorban azért, mert barátibb az ára. Harmadsorban azért, mert ezt a készüléket jobban használják a mi olvasóink, legalábbis így feltételezzük…
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteAzért ez egy elég komoly cucc!😮 Nem is tudtam hogy van ilyen.😮
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteMondjuk a 190 ezres felső határ elég durva egy droidos cuccért
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteSzép gép amúgy nagyon. A Prime mondjuk nekem jobban bejön a szálcsiszolt fémmel, de azért ez is elég bitang.
A dokkoló meg egy nagyon nagy okosság volt hozzá!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteEz de jó. Elviselnék egy ilyet de nem értem miért nem forgalmazza egyik mobilszolgáltató sem – pedig van benne mobilegység. Egyben nem bírom megvenni, de részletre simán bevállalnám!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteAzért mert csak szarokkal foglalkoznak. Trénél is csak olyan laposok vannak meg tabletek amik egy rakás fossal egyenlők. Normális cuccot nem adnak részletre.
matteo_gs
14 éve, 2 hónapja és 3 heteAzért ez nem ilyen egyszerű, hogy a szolgáltató hirtelen el kezd forgalmazni egy terméket.
Az összes notebook, tablet tenderen keresztül jut be, ráadásul a 3G-s tableteket jó előre le kell tesztelni is, hogy az adott hálózaton valóban hibamentes a működés. Illetve nem árt, ha maga a szolgáltató is megismeri töviről-hegyire a terméket, mielőtt berendel 1000-2000 darabot.
matteo_gs
14 éve, 2 hónapja és 3 heteMedia Markt, negyedévente tuti van 0 % THM akció. Az Eee Padeket speciel az összes áruházban lehet kapni.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem ilyenem van, imádom. Akksiidő két nap simán. Az ICS mondjuk néha fagy, de nem géz, ki lehet bírni.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteJó kütyü tényleg, mostanában jönnek ki ilyen hardverrel mások. A billentyűzet meg zseniális ötlet.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteNem rossz, de nem kéne Androidos cumó. A Win7-es ultrájuk na az kéne.🙂
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteAz nekem is, csak 3-4 kiló…😄
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteEzt megcsinálhatnák valami más alapokon is, WebOS pl.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteKorrekt esztköz, korrekt áron. Ez ennyi, tudomásul kell venni. Viszont iszonyat jó mobileszközt kap aki beruház rá!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteVégre egy nem ömlengő teszt, hanem tényközlő. Istenítik mindenhol ahol ovastam eddig róla. Jó gép, de a droid miatt felejtős – főleg ennyiért!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 napjaKéne. Nagyon tetszik.
jezzahun
14 éve, 1 hónapja és 3 hetejó drága🙂😛
vendeg
14 éve, 4 hete és 1 napjaJa nem olcsó de bitang jó cucc. Bár az Androiddal nem tudok megbékélni, ezen a vason jól zörög.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteKár hogy droid. Kéne már valami normális tablet oprendszer.
kpal
12 éve, 9 hónapja és 2 heteWp-s lenne akkor nalam maximalis ertekelest kapna .
csd14prime
12 éve, 9 hónapja és 2 heteAz arat megeri mert nagyon komoly!