Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Joystiq által világgá kürtölt információk szerint komolyabb leépítések történtek a jelenleg a South Park szerepjátékkal foglalatoskodó Obsidian berkein belül, akik a felröppent pletykák szerint még egy fejlesztésüket is törölni kényszerültek a közelmúltban. A lap riportjából megtudtuk, hogy a leépítéseknek éppen a South Park RPG-vel foglalkozó csapathoz volt a legnagyobb közük és legalább 20, legfeljebb 30 embert érintettek, ám ez magát a projektet nem fogja veszélyeztetni egy pillanatig sem.
A Kotakutól átvett további hírek szerint az Obsidian egy projektet is törölni kényszerült, amely a legtöbb forrás szerint a North Carolina kódnévre hallgat és már a következő generációs konzolokra készült videojáték volt, elsősorban pedig a pénzügyi problémák áthidalása miatt volt szükség a törlésére.
A fentiek természetesen egyelőre nem hivatalos információk, az Obsidian ugyanis még nem erősítette meg az elhangzottakat, de amennyiben igaznak is bizonyultak a hírek, a future-gen projekt törlésének kivételével komolyabb veszteségek nem érnek majd minket.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerintem bőven igaz lehet. Csoda ha manapság valahol nincs leépítés…😖
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteA mai világban ez nem lenne meglepő hír!