Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom által közölt legfrissebb információk szerint még a Resident Evil 6 premierje előtt további Resident Evil videojátékok megjelenése várható a nyugati régiókban is, méghozzá a Japánban már korábban megjelent két Chronicles mellékszál HD feldolgozása. A promóció egészen pontosan a The Umbrella Chronicles-t és a The Darkside Chronicles-t érinti, amelyek korábban Nintendo Wii-exkluzív darabok voltak, ám a közelmúltban PlayStation 3 konzolokra is megjelenhettek.
Mindkét cím HD feldolgozása korábban dobozos változatban került fel a Japán boltok polcaira, ám az on-rails shooter kategóriát képviselő Chronicles epizódok nyugati változatai sajnos csak digitális változatban jelenhetnek meg mifelénk, így várhatóan csak a PlayStation Network kínálatában bukkanhatunk majd rá a két címre.
Mivel annak idején mindkét alkotás támogatta a WiiMote mozgásérzékelős kontrollert, ezért talán nem túl meglepő, hogy a játékot PlayStation Move segítségével is vezérelhetjük majd, de természetesen a hagyományos kontrollereket is támogatni fogja a két program, amelyek valamikor idén júniusban kerülhetnek fel a PlayStation 3 online szolgáltatására.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 heteJól hangzik. RE-t nagyon szeretem.
doublew
13 éve, 10 hónapja és 1 heteA képet nézve jó buli lehetet😄😄
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteBiztos el lehetne ezzel is szórakozni!