Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A GDC 2012 keretein belül a Sony nagy boldogan bejelentette, hogy újabb elképesztő határvonalakat sikerült átlépnie az elmúlt hetekben és hónapokban a PlayStation Network-nek, ami a tavaly kialakult helyzet ellenére is képes volt dinamikusan növelni felhasználóinak számát. A hivatalos adatok szerint ugyanis minden egyes régióban immáron 90 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik a rendszer, aminek köszönhetően immáron három platformot, a PlayStation 3-at, a PlayStation Vitát és a PlayStation Portable-t érhetik el a rajongók.
A bejelentést Ted Regulski, a Sony amerikai divíziójának fejlesztésekért felelős első embere osztotta meg a nagyvilággal, aki nem volt szívbajos és alaposan beszólt a konkurenciának.
A hálózat sikerét ugyanis Ted abban látja, hogy a Microsofthoz és a Nintendohoz képest ők sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a rajongói kívánalmaknak és sokkal lojálisabbak még a legkisebb fejlesztőkkel is – ha terjesztésről van szó – így tud ilyen léptékben emelkedni a PlayStation Networköt használók száma. A következő lépcsőfok a 100 milliós határ lesz, amit az illetékesek szerint már az idei E3-ra biztosan elérnek.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteAz szép. Livenak mennyi usere van?😮
jezzahun
13 éve, 10 hónapja és 2 heteez már nagy szám!🙂
marco
13 éve, 10 hónapja és 2 hete40 millió körül.
jezzahun
13 éve, 10 hónapja és 2 hetemég a steam se ért el ennyit létszámot(ahogy tudom) az kb 30 millió user használja,köztük én is🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteKijelenthetjük akkor hogy a PS-nek van a legnagyobb member tagsága?😮
Azért ez nekem meglepő. Igaz csak itthon ennyire elterjedt a box, de akkor is…
cpt_nihil
13 éve, 10 hónapja és 2 heteSzép szám, bár nem lepődtem meg különösebben. A japánok tudják, hogy a fogyasztó tiszteletben tartása jövedelmező 🙂 (lásd: pl. ingyenes PSN)
marco
13 éve, 10 hónapja és 2 heteÍgy-így.🙂
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteHát ha világszerte az akkor nem sok szerintem!
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 2 heteFélreértés ne essék, az nem 90 millió felhasználó. Nekem egymagamnak van 4 acc-om. Bár, a többi gépen is hasonlóképp. Nem értem a magyar XBOX viszonyokat. Ennyire kelendö a Gold státusz? Nem nagy költség, de azért ismerjük a magyar helyzetet. Nekem elég a netes csekket, havonta az útjára engedni. Szép szám ez a 90 milla, a valós felhasználói bázis ennek durván a fele lehet.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteA negyvenmilliós live-hoz képest szerintem óriási!😉
skyman
13 éve, 10 hónapja és 2 heteAzért nem hangzik rosszul ez a szám 😄
Ha csak minden felhasználó után 1 ft-ot kapnék akkor nem lenne rossz sorom 😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteIgaz. Így rögtön máshogy fest a dolog!😉