Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom végre fellibbentette a Street Fighter x Tekken köré vont embargót, aminek köszönhetően a kritikusok előhozakodhattak az első pontszámokkal, amelyeket a játék alapos tesztelését követően szabtak ki. Ahogyan azt korábban vártuk, a Street Fighter x Tekken esetében - elsősorban a bevált recept miatt - a tesztelőket leveszi majd a lábukról a Capcom csapata, aminek köszönhetően átlagosan 90 százalék körüli értékeléseket tudott bezsebelni a program az első vélemények alapján.
Kerek kilenc ponttal jutalmazta például a végeredményt az Eurogamer, a Strategy Informer és az IncGamer újságírója, a legrosszabb értékelés pedig ebben a pillanatban a nyolcas, amit olyan csapatok szabtak ki, mint a GamesRadar vagy éppen a Videogamer.
A kilencven százalék körüli átlag természetesen kitűnő eredményt jelent a játék számára, amely várhatóan most pénteken fog megjelenni itt Európában PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, amit májusban a PC-s, ősszel pedig a PlayStation Vitás premier követ.
Eurogamer – 9
Strategy Informer – 9
GamesRadar – 8
Eurogamer Germany – 9
Videogamer – 8
GodisaGeek – 9
IncGamers – 9
GameTrailers – 8.3
IGN – 9
GameSpot – 8.5
GamesVillage.it – 9
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteJó pontok!🙂 Hétvégére meg van rendelve, nagy bunyó lesz spanokkal
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNem rossz pontozás!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetekiváncsi leszek a magyar pontokra azért, külföldiekre nem nagyon adok