Petri Hakkinen, a csapat egyik alapítója elmondta, hogy egyelőre még nem tudnak napra pontos dátumot mondani, azt ugyanis a disztribútorokkal történő egyeztetés után lehet kijelölni a játékhoz, de az április eleje biztosnak tűnik.

Petri szerint az alkotást hamarosan már elő is lehet rendelni majd a legtöbb kereskedőtől, illetőleg nem kell aggódniuk a többi platform szerelmeseinek sem, hiszen az alkotás Mac-re és iOS rendszerekre is megjelenhet majd valamikor a PC-s premiert követően, de első ízben most a számítógépes változatoké lesz a főszerep.