Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hazai Digital Reality csapatának legfrissebb bejelentéséből megtudtuk, hogy a Microsofttal folytatott konzultáció eredményeképpen immáron hivatalos megjelenési dátumot rendelhettek Sine Mora című alkotásukhoz, amely így a legfrissebb információk szerint március 21-én kerülhet fel az Xbox Live kínálatába. A magyar brigád az alkotást a japán játékfejlesztés legnagyobb alakjait is tömörítő Grasshopper Manufacture csapatával együtt készítette el, mint egy igencsak egyedi, úgynevezett diesel-punk környezetben játszódó akciójátékot.
A Sine Mora érdekessége egyébiránt, hogy egyike azoknak az Xbox 360-ra megjelenő videojátékoknak, amelyek natív 3D TV támogatással rendelkeznek. Az alkotást betöltve mindemellett egy úgynevezett horizontális shoot em up játékot kapunk majd kézhez, amelyben a főhős oldalán nem az elhalálozás miatt kell aggódnunk, sokkal inkább a hátralévő idő miatt. Az idő az ellenfelek kilövésével vagy különféle érdekes power-upok felvételével manipulálható, ami a játékmenet központi eleme is egyben.
Ne feledjük tehát, március 21-én itt a Sine Mora, a Digital Reality legújabb alkotása!
braddock
14 éve, 3 hónapja és 2 heteBiztos jó lesz!
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteEz nagyon várós gamma!
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteA Journey mellett ezt is nagyon várom!🙂
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 hetePedig nem egy nagy eresztés…
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteLátom, te velem ellentétben nem C+4-en meg C64-en nőttél fel…🙂
Akkor értékelnéd a jóféle platformereket…😉
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteEz nagyon tetszik!😮
ipet
14 éve, 3 hónapja és 2 heteNem nagy eresztés? láttál már olyan XBLA címet ami 3D-s, ennyire brutálisan néz ki és még ennek tetejébe magyar fejlesztés is?
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteNagyon hiányzik az efféle platform gamma.
jezzahun
14 éve, 3 hónapja és 2 heteérdekes egy játék,nekem pont egy sine mora-s polóm van… szerintem nem sok embernek lehet rajtam kivűl!🙂
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteAz nekem is kéne. Honnan szerezted?
jezzahun
14 éve, 3 hónapja és 2 heteazt nem lehet csak úgy szerezni🙂 a Digital Realitytől kaptam
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteÍrtál nekik? Vagy nyereményjáték, ilyesmi?