A doboz háta nem mondott sokat, de olcsón adták, hát elvittem. 😀
Pár percnyi játék után rájöttem hogy valami olyanba botlottam amit már évek óta nem láttam a piacon.
A játék a Stainless Steel Studios kezéből került ki 2006-ban. Ez a név talán ismerős lehet ha játszottunk a jó öreg Empire Earth-al vagy a Empires: Dawn of the Modern World-el.
A játék során 4 nemzet irányítására van lehetőségünk, Perzsa, Görög, Róma és Egyiptom.
80 különféle egységgel és népenként 2, azaz 8 hőssel ismerkedhetünk meg.
A hősök között felmerül Julius Caesar, Kleopátra és Achilleus neve is.
A játék egyik különlegessége az RTS-ről TPS-re való átlépés, amit a hősök segítségével tehetünk meg.
A TPS mód igazán kidolgozott lett, lehetőség van távolsági harcra is, íj használatával.
Néhány apróság, szinte 100%-os szabadságot nyújt a TPS nézetben való mozgáshoz:
A, már a várfalra készített ostromlépcsők szabad megmászása
Hajókon történő mozgás.
Úszás a tenger vizében. 😀
Be lehet menni a fák közé.
És még sok hasonló kisebb dolog.
A játékélményt szintén növelik azok a hadászati lehetőségek, melyek TPS nézetben nagyobb élményt nyújthatnak:
A hős, íj használatával könnyedén leszedheti az ellenséges várfalon tartozkodó egységeket, vagy a lépcsőn felszaladva lekaszabolhatja azokat. 😀
Ha a hősünket hajóra tesszük és megcsákjázunk egy ellenséges flottát, lehetőség van átmenni a másik hajóra és az egységeket kiirtva, elfoglalni azt.
A multyplayer mód még nagyobb játékélményt eredményezhet hiszen a TPS nézet így, szinte már nem szabat határt a képzeletnek:
Hősök segítségével, vérremenő pvp harcok, akár egy elhagyatott területen, akár a katonáid szeme láttára, akiket ha beállítassz, még körbe is állnak, Arénát képezve és végignézik a küzdelmet. 😀
És még sok ehez fogható dolog, amit épp kitalálnak a játékosok. 🙂
Grafikailag sem marad alul, én megadnám 2006-ra a 8/10 et.
A játékélmény nehéz kérdés, szerintem ez mindenkinél más, ezért nemis pontozom. 😀
Zárásnak annyit, hogy számomra ez volt az első olyan stratégiai játék, ami igazán nagy meglepetést okozottés talán az utolsó, még a mai napig is. 🙂
Aki teheti és szereti az RTS-eket, próbálja ki. 🙂
lajk0
13 éve, 10 hónapja és 4 heteÁh, nem kellett volna nullát raknom a számok elé. 🙁
Tiszta csúnya így és még el is csúszott, inkább alszok 😄
braddock
13 éve, 10 hónapja és 4 heteHa szólsz marconak ő majd kijavítja!🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 heteErről a játékról még nem is hallottam!😮
Jónak tűnik nagyon, majd kíváncsi leszek a képekre is!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 heteMarha jól néz ki és nagyon tetszik ez a tps rts váltás! Kipróbálom én is.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 hetejo proginak tunik
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteDe rég játszottam vele😮
fabre
13 éve, 10 hónapja és 3 heteJó kis ismertető. A kedvencek közé is bedobtam, mivel lehet majd kipróbálom.🙂
lajk0
13 éve, 10 hónapja és 3 heteÓ köszi. 🙂
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteJó lett🙂Jó leirtad a játék legfőbb jelemzőit! +1
lajk0
13 éve, 10 hónapja és 3 heteKöszi 🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 hetetiszta aoe
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteBeszerzem én is.🙂 Hol vetted és mennyiért?
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteNagy gamma. Régi de jó!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem ez a legjobb stratégiai játék!!! Csak ajánlani tudom mindenkinek!! 🙂
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 hetehé és hogy kell bele bujni a testébe az embernek és te harcolj a börébe?