A beszámoló szerint a Windows 8 emblémájának újjászületését Paula Scher, a Pentagram alkalmazottja indította el, ugyanis a hölgy feltette a kézenfekvő kérdést, miszerint ha a rendszer neve egyszer „ablakok”, akkor a logó miért egy zászlót szimbolizál? Sam Moreau kifejtette, hogy az új jelkép kinézetével a Microsoft vissza kíván térni annak klasszikus megjelenéshez, egyúttal egy olyan formát szerettek volna elérni, aminek külleme ezek mellett még modern is.
A készülő operációs rendszer új logójának tervezésénél jelentős szerepet kapott a Windows 1.0 esetében alkalmazott megoldás, és emellett persze még a frissen kifejlesztett Metro felhasználói felület is, ugyanis az illetékesek magyarázata szerint a ráncfelvarráson átesett embléma végső megjelenése remekül illik a szóban forgó interfészhez. A hamarosan érkező Windows 8 Consumer Preview kiadásban már minden érdeklődő éles környezetében is megtekintheti az újjászületett szimbólumot.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAz elsőő dolog ami tetszik az új winben😄
red
13 éve, 11 hónapja és 3 hete😄 Hát na, valahol el kell kezdeniük. Nekem a színe nagyon nem tetszik, de azért kíváncsi vagyok, h magában az igazi környezetében miként mutat majd.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 hetehuderanda😮
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteFúúúúúúj. Mi ez a gagyi?😄😄😄:
rdave
13 éve, 11 hónapja és 3 hetePaintel szebbet rajzolok. 😄
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNem nyerte el a tetszésemet, mondjuk nem én vagyok a célcsoport.🙂
Egy kicsit úgy érzem, kezd túl minimalista lenni ez a minimalista dizájn…
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAz biztos! Én is!😄
red
13 éve, 11 hónapja és 3 heteEgyetértek. Én szeretem az egyszerűbb megjelenésű felületeket, de ez nekem is „kicsit” túlzásnak tűnik. 🙂
jezzahun
13 éve, 11 hónapja és 3 heteérdekes valami,de elég csúnya.. a windows 7 logoja eddig a legszebb,szerintem ennél nem is lesz jobb
red
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAhogy elnézem a kommenteket, még meg sem jelent a Winnyóc, de máris körvonalazódik az oprendszer első tuning-témája! 😄 Mindenki izzítsa be a favorit rajzolóprogiját, és indulhat a modding! 😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAz a baj, hogy hiába rajzolják át majd a logót, attól még szar lesz!😄
red
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSemmi baj, azt a bibit majd a „haladó szakkör” fogja orvosolni! Az ő fegyvertárukban nem csak a Pain(t), hanem a Notepad is szerepel. 😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAhogy jelenleg áll a dolog, ehhez már a notepad sem elég!😄
jezzahun
13 éve, 11 hónapja és 3 heteelég lusták voltak hogy valami jó kis logot csináljanak🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteEgyre szarabb, komolyan 😄
red
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSoha nem szabad lebecsülni a Notepad erejét! 😄 A text-editor a moddernek olyan, mint a szamurájnak a kardja! …ennél veszélyesebb már csak a hexa-szerkesztő (lásd hardcore szakkör órarendje) 😄
rdave
13 éve, 11 hónapja és 3 heteMost jut eszembe hogy a Windows 8 Consumer Preview 10 nap múlva jön 🙂
gondolom ott már ilyen szép logó lesz de még mindig nem ez zavar legjobban hanem a Metro… bár ha visszalehet hozni a start menüt akkor nem probléma 😛
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem ott még nem… Kell nekik pár hét mire integrálnak egy png-t. Ez a Microsoft…😛
red
13 éve, 11 hónapja és 3 heteA Windows 8 Developer Preview tesztünkben leírtam, h miként lehet hazavágni a Metro UI-t, így lényegében egy win-hetedhét asztalt kapsz. 😉
totyak
13 éve, 11 hónapja és 3 heteKi tervezte ezt? 10 éves kisgyerek rajzol ilyet 5 perc alatt. És mekkora lóvét akaszthattak ezzel.
dorcika
13 éve, 11 hónapja és 3 heteOh yeah, én Win8-cal úgy is kötekedős voltam, hát ha most megadtad rá az alkalmat… Hajrá… 😄
bettyone
13 éve, 11 hónapja és 3 hetenagyoncsúnyácska.
cpt_nihil
13 éve, 11 hónapja és 3 heteElég retró (ejtsd: randa, de legalább sz*r 😄)
Ez inkább egy ablaktisztító céghez illene.
skyman
13 éve, 11 hónapja és 3 heteEz valóban nem nagy durranás 😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteKomoly visszafejlődésen megy át a Win az utóbbi időben…🙂