Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem csak a Sony esetében, hanem a Konaminál is változások történtek a múltban egynémely fontosabb poszt esetében, így például ideig-óráig vezetés nélkül működött a cég európai irodája. A Konamit azonban nem olyan fából faragták, hogy ne tudná mihamarább pótolni a betöltetlen helyet és továbbra sem megbízva a nyugati kultúra által kitermelt vezetőkben, ismét egy Japánból származó, a játékiparban kipróbált egyént, Shinji Hiranot ültette az elnöki pozícióba.
Hirano neve onnan lehet ismerős a Konami rajongóinak, hogy évekig ő vezette – hozzátennénk, hogy igencsak sikeresen – a cég amerikai részlegét, ahol szintén elnök volt, miközben Európában Kunio Neo töltötte be ugyanezt a tisztséget.
Shinji Hirano feladata az lesz az európai irodában, hogy új stratégiákat dolgozzon ki és valósítson meg olyan címekkel kapcsolatban, mint a Metal Gear Solid, a Pro Evolution Soccer és a Castlevania, valamint komolyabb figyelmet szenteljen a mobil- és a szociális játékok piacának is.
Reméljük az új vezér hatására komolyabb támogatást és terjesztést is kapnak majd Európában a Konami alkotások!
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAkkor várjuk a jó játékokat!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteHát sokkal jobb EU hozzáállás kellene…😖
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNa a Castlevania stratégiájára marha kíváncsi leszek!🙂 Sok sikert neki!