Ha csökött agyú újságíró vagy egy konzervatív lapnál, akkor bizony össze kell szedned magad ahhoz, hogy egy olyan cikket közölj le, ami talán elrettenti az olvasóközönséget a videojátékoktól: nos, a Daily Mail nem bízta a véletlenre ezt a feladatot. Olyannyira nem, hogy amennyiben a helyzet úgy kívánja, akár mondvacsinált idézetekre is képes támaszkodni, mint arra a BeefJack rámutatott a délelőtt folyamán.
A lap többek között Robert Hart-Fletcher szájába is gyűlölködő szavakat adott, amelyek arra mutatnak rá, hogy a virtuális világ megfosztja gyermekeinket az „erkölcstől” és egyéb magasztos fogalmaktól. A gond csak az, hogy Hart-Fletcher valójában sosem mondott ilyet, és ezt ő maga árulta el a BeefJacknek. Mi több, azt is tudomásunkra hozta, hogy ő valójában hasznosnak tartja az efféle időtöltést, kivált a gyermekek számára.
A brit lap még a Call of Duty: Modern Warfare 3-at és a FIFA 12-t is megemlíti, mint olyan játékokat, amelyek „órákra a képernyő elé szögezik a gyermekeket” – noha sem Hart-Fletcher, sem más „interjú-alany” nem tett említést ezekről a játékokról.
Az egészben talán a legdühítőbb az, hogy a cikk illusztrációjaként egy zombinak maszkírozott embert választottak, a felirat pedig ez volt: „Egyre nagyobb méreteket ölt a félelem, amint gyermekeink zombikká válnak az órákig tartó videojátékok miatt”.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteCsak gratulálni tudok az ilyeneknek😖
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteMeg sem leődöm. Mindennapos. 🙁
xelosz
13 éve, 11 hónapja és 3 heteHát úgy bekaphatja a nyalókám aki azt a cikket írta.
Mondjuk pont a cod 8 és a fifa12 hagy hidegen de akk is mennyen a francba.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 hete+1. Egyetértek.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNem normálisak, az a helyzet. Eygszerűen felfoghatatlan miért üldözik ezek a konzervatív barmok ennyire a játékokat.😖
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 hetePfff ez biztos valami angol humor😄
bettyone
13 éve, 11 hónapja és 3 hetetársadalomismeret érettségi projektemet ebből a témából írtam,úgyhogy eléggé utána néztem a dolgoknak,és tényleg rengeteg az ehhez hasonló cikk,hír…a legdurvább,hogy sokszor olyanok írják ezeket,akiknek közük nincs a dologhoz…az emberek meg elhiszik,mert hát ami az újságban és a tv-ben van,az biztosan igaz -.-‘ 😕
cpt_nihil
13 éve, 11 hónapja és 3 heteKicsit magam is utánanéztem ezeknek és már írtam is egy-két hírt róla, így azzal is szembesülnöm kellett, hogy az ehhez hasonló cikkek írói többnyire olyan 40 év feletti nők/férfiak, akik többsége nevetséges egyházaknak hódol… És ez a kettő bizony összefügg. 🙁
bettyone
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSZÉGYEN! bocs de ezeken tényleg felbaszom magam 😖
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteIgaz, hogy a népbutítás hatására valóban elhiszik amit látnak / olvasnak. Rettenetesen lehet manipulálni sok embert. De szerencsére nem mindenkit. Van azért egy felvilágosultabb réteg…
cpt_nihil
13 éve, 11 hónapja és 3 heteIgen. Az intelligens ember belátja, ha idejétmúlttá válik egy-egy nézet, az ostoba pedig tovább hajtogatja a magáét és még akkor sem veszi észre magát, amikor hazugságra vetemedik, csak hogy alátámassza önmagát… Ez nevetséges. Kivált egy újságíró esetében, akitől az ember azt várná, hogy foglalkozásához méltó objektivitással ír. Ez egyszerre nevetséges és felháborító.
kekmedve
13 éve, 11 hónapja és 3 heteMost kimegyek az udvarra és elégetem a gépemet minden játéko… Kekmedve has been disconnected from this web page.