Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb, kizárólag a PlayStation Network kínálatában megjelent árkád autóversenyzős játék létezéséről kaptunk híreket a Version 2 Games csapatától, akik bejelentették a Smash N Survive című darabot. A brutális autós harcokra kiélezett versenyjátékban a tervek szerint 30 különféle, személyre szabható négykerekű, 10 masszív lerombolható térkép és innovatív egyjátékos kampány kap majd helyet, természetesen a kihagyhatatlan osztott képernyős többjátékos mód mellett.
A különféle fegyverekkel felszerelhető, választható harminc jármű között találhatunk igazi izomautókat, versenyekre kiélezett járgányokat, de monstereket, buggy-kat és egyebeket is. A többféle játékmód egyértelműen az állandó harcokra lett kiélezve, így akik szerették annak idején a Death Rally-t, vagy korunk olyan alkotásait, mint például a Blur, az biztosan nagy örömet fog találni a hasonló koncepcióban fogant Smash N Survive betöltését követően is.
A játékot a tervek szerint április magasságában teszik fel a PlayStation Network kínálatába az illetékesek és már most eltervezték, hogy ingyenes DLC csomagokkal kívánják színesíteni azt, ám erről, illetőleg magáról a játékról bővebb információkat egyelőre még nem közöltek velünk.
marco
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaYepp!🙂 Ez nagyon jó lesz, Blur, Split / Second nagy kedvenc családi körben!🙂
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaBlur, fú imádom!🙂
Am kár hogy ez csak ps3-ra lesz🙁
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaDeath Track is zseniális volt! Még fekete-fehér Hercules monitoron játszottam!🙂
Am ez az a Smasn N Survive ami ipaden is van?
marco
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaDettó. Marha jókat játszottam vele, szintén Herculesen – jó kis 286-oson😄, meg Amigán is… Nagy játék volt.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaNem, szerintem ez nem az ipades verzió lesz.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaCsipem az ilyen lerobbantós gamékat🙂
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 5 napjajo lesz nagyon sztem😄
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaooooo, kell. biztos jo lesz