A konfiguráció egy 10,1 inches kapacitív multi-touch képernyő köré építkezik, ami az 1280 X 800-as natív felbontással rendelkezik. A prototípus a Microsoft Windows 7 operációs rendszerével lett ellátva, amit a Razer egy egyedi fejlesztésű, érintés alapú vezérlésre fókuszált felülettel társított. A táblagép belsejéről meglehetősen szűkszavúan nyilatkoztak, eddig mindössze annyit tudni, hogy a rendszer az Intel harmadik generációs, egyelőre ismeretlen típusú Core i7-es Ivy Bridge központi feldolgozójának erejét kamatoztatja.

A felszereltségben ezen kívül szerepel még a force feedback rendszer, a gyorsulásérzékelő, valamint az elő- és hátlapon kialakított webkamera páros is, míg a hálózati eszközök listájában a 802.11b/g/n szabványokra felkészített WiFi modul, és a Bluetooth 3.0 adapter képviselteti magát. A Razer Project Fiona megjelenésére 2012 utolsó negyedévében számíthatunk, az ára pedig a gyártó elmondása szerint mindenképpen 1000 dollár alatt lesz.