Már az első napokban felbukkantak azok a Sony számára meglehetősen kompromittáló videók és jelentések, melyek a PlayStation Vita ilyen-olyan problémáiról – többek közt lefagyásokról és az érintőképernyő érzéketlenségéről – számolnak be. Egyesek még állítólag bocsánatkérő levelet is kaptak a japán óriásvállalattól, akik azonban nem óhajtanak röstelkedni. Mert hisz akár igazak a pletykák, akár nem, a Vita-marketingnek ez nemigen tesz jót.

„A PS Vita fantasztikus launchot mondhat magáénak és nagy számban kelt el” – magyarázza David Bilson, a SCE UK PR főnöke. – „Bosszantanak minket ezek a történetek, mert széles körben elterjedt problémákra nem találtunk bizonyítékot.”

„A történetek arról is beszámolnak, hogy a Sony elnézést kért a PS Vita hibáiért, amik egész egyszerűen nem igazak – a japán weboldalunkon van egy bocsánatkérés, ami azoknak szól, akik problémákba ütköznek a technikai segítségnyújtó vonalunk elérése közben, de ez minden.”