Gabe Newell korábban már hangot adott azon véleményének, mely szerint a kalózkodás intézménye nem az árak, mint inkább a fogyasztók kényelme miatt virágzik – a Valve feje most előállt eszmefuttatásának második felvonásával is. Elmondása szerint a vállalat sikerre vitte az illegális szoftverletöltések ellen vívott harcot, mégpedig saját szolgáltatásuk értékével.
„Úgy véljük, általános tévhit él a kalózkodásról” – magyarázza Newell. – „A kalózkodás majdnem mindig a szolgáltatás hibája, nem az áré.”
Newell a továbbiakban elmondta, hogy míg a kalózok éjjel-nappali elérést biztosítanak a világon bárhol egy adott termékhez, és a törvényes szolgáltató ezzel szemben „régiózárat” rendel el, minekután a szóban forgó termék csupán hónapokkal később érkezik el az adott országba… Nos, az ember ilyenkor többnyire inkább a kalózok felé fordul, mert azt sokkal kifizetődőbbnek véli.
„A legtöbb DRM-es [digitális jogkezelő szoftver] megoldás csorbítja a termék értékét azáltal, hogy korlátozza az ügyfél felhasználói lehetőségeit, vagy mert bizonytalanságot kelt” – tette hozzá Newell. – „A célunk az, hogy egy a kalózokénál sokkal értékesebb szolgáltatást hozzunk létre, és ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy a kalóztevékenységek nem jelentenek problémát a cégünkre nézve.”
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 2 heteMás országok fizetéséhez képest, tényleg nem olyan drágák a játékok. De nálunk.😄
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteEz a manus állandóan összevissza beszél mindenféle hülyeségeket. Az emberek azért kalózkodnak, mert mindig ezt tették. Egyszerű, gyors és nem kell szar játékokért fizetni.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteén azt se értem miről hadovál…
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteHát, eddig akárhány embert kérdeztem meg, hogy miért szedegeti le a játékokat, az mindegyik azt mondta „hát nincs rá pénz”. De komolyan, az átlag 9000ftos ár egy JÁTÉKÉRT azért sok, nem éri meg, de lehet, hogy ez csak magyarországon van így.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteHa nem is CSAK Magyarországon, de az biztos hogy mi erősen érintettek vagyunk így ebben. Sajnos a mi keresetünk nem engedi meg azt a luxust, hogy minden játékot megvegyünk, ami tetszik. Őszinte leszek, én havi egyet megengedek magamnak, azt veszem meg, amelyik számomra a legértékesebb premier játék, de a többit leszedem. Nem sokat, 3-4-et havonta…
De azért az egy játékért le kell mondanom a hétvégi buliról és a mozikról is. Ez van, beáldoztam.
shade
14 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn általában a várakozást választom. Várok, hogy le menjen az ára olyan 4000alá, addíg leszedem, és ha olcsóbb akkor már eredetibe is meg van.
ryosan
14 éve, 1 hónapja és 2 heteNos én is egy játékot engedhetek meg magamnak,esetleg extra hónapokban két régebbi címet.Mégsem nyomom a warezt mert nekem ez egy piszok jó érzés hogy eredetiben itt pompázik a polcomon,és bármikor rájuk nézek,örülök hogy vannak.Nem beszélve arról hogynekem ne mondja senki hogy egy hónapban munka és család mellett kettőnél több játékkal végezni tud!Persze úgy lehet halmozni hogy mindenbe belekapok „mer ingyé van mié ne?” El nem hiszitek mennyien néznek rám elkerekedett szemekkel amikor azt mondom hogy én bizony nem írtam ki ezt vagy azt,hanem várom a futárt mikor hozza.Többször kapom meg hogy „de ökör vagy bamme”.Eljutottam arra a pontra hogy tojok rá!Ráadásul amikor ezek közül az okostojások közül valaki belenéz a vitrinembe,látom rajta hogy a nyáltermelése duplájára emelkedik az elétáruló látványtól😉
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteHát igen, a sok warezoló nem tudja mi a minőség. Értékelni sem tudja a játékélményt, mert letölti belenéz és kuka. De ha megveszed, akkor már csak azért is végigjátszod, kiélvezed minden percét!
jezzahun
14 éve, 1 hónapja és 5 napjahát steamen belül nem lehet kalózkodni..