Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az oldalnézetes platformerek szerelmesei nem szenvednek hiányt manapság a stílusban fogant alkotásokból, hiszen számtalan kiváló cím látott napvilágot a múltban, illetve a jelenben is, lévén a minap a digitális disztribúciók kínálatába került az OIO: The Game is, amelynek mától elérhető a kipróbálható változata. Az Uncanny Games műhelyében formálódott program középpontjában egy faember áll majd, akit egy rendkívül érdekes világban kell terelgetnünk egyik pályáról a másikra.
Eközben a gyűjtögetés mellett ügyelnünk kell az elénk gördülő akadályokra és fejtörőkre, hiszen fabábunk is sebezhető, akárcsak az ember. A fejlesztők nem titkoltan úgy alkották meg a programot, hogy a játékosok azonnal otthonosan mozogjanak benne, az újdonságokat és a stílus reformját tehát ne itt keressük. Ha azonban egy igencsak szeretetre méltó platformert keresünk a gyűjteményünkbe, IDE kattintva letölthetjük annak kipróbálható változatát, majd ha megtetszett, 10 dollárért már a végleges verziót is megvásárolhatjuk a legtöbb digitális disztribúció kínálatából.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteOlyan játékokat fedez itt fel az ember, amikről nem is hallott, pedig jó lett volna. Néztem gameplayt, egyszerű kis játék, de szórakoztatónak látszik.