Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez még gombócból is sok, szoktuk mondani, de hogy telefonból ilyen rövid idő alatt ekkora tetemes mennyiség fogyjon, az bizony ritka, mint a fehér holló - mondhatnám ha ismét valami szösszenettel akarnék sziporkázni. A Galaxy S II áprilisban debütált a piacon és a Samsung ma küldött sajtótájékoztatója szerint világszerte immáron tízmillió darabot adtak el belőle, megduplázva ezzel az első nyolc hét ötmilliós értékesítési darabszámát.
A Samsung GALAXY S II a Samsung okostelefonjainak zászlóshajója, nem csak az Android platformot tekintve, hanem globálisan is.
„Áprilisi rajtja óta, azaz mindössze öt hónap alatt hatalmas népszerűségre tett szert a Samsung GALAXY S II a felhasználók körében szerte az egész világon. Az értékesítés terén elért sikerünk az élő bizonyítéka a Samsung okostelefonos szakértelmének” – mondta JK Shin, a Samsung mobil üzletágának elnöke és vezetője.
Szép eredmény, gratulálunk! Ünnepelhetnénk mondjuk egy kis árcsökkentéssel… Mondjuk 50%? 😉
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 heteJézus, 10millió!😮 Játékból eladnának ennyit milyen boldogok lennének a kiadók!😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 heteAz szép. Csak nagyon drága.🙁
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 hete😕durva
lacyboy
14 éve, 3 hónapja és 3 heteHaveromnak van ilyen telója és nagyon állat megéri az árát
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 heteen meg mar beszeltem olyannal, aki latott olyat, aki meg halotta valakitol, hogy a szomszedjanak van ilyenje, nagyon allat megeri az arat…
skyman
14 éve, 3 hónapja és 3 hete10 millio azért nem rossz. Galaxy minivel már volt dolgom, meg sima galaxy-val is, hát azoktól nem dobtam hátast, de akkor lehet, hogy ezt kéne nekem kipróbálni. 🙂