Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A harmadik rész osztatlan sikere után záros határidőn belül ismét képernyőinken köszönthetjük az Alvilág bugyraiból szalajtott kellemes jószágokat és jelenségeket: ez köztudott, miként az is, hogy egy Blu-ray lemezre számottevően több adat fér, mint egy mezei DVD-re... Értitek már, mire óhajtok célozni? Bizony, John Carmack elmondása szerint a PlayStation 3 tulajdonosok alighanem jóvalta parádésabb akciójátéknak lesznek örömittas birtokosai, mint az Xbox 360-pártiak.
A nap folyamán kisebb félreértések adódtak egy kacskán angolra fordított török cikknek köszönhetően. Ebből az tűnt ki, hogy neves Carmackünk véleménye szerint a hőn áhított DOOM 4 még a rendkívül sok férőhelyes Blu-ray lemezekre sem fér majd rá. Az igazság azonban az, hogy John Carmack valójában csak arra mutatott rá, hogy a két adathordozót elválasztó kapacitásbeli különbség óhatatlanul azt eredményezi majd, hogy a játék sokkalta több tartalmat zár majd magába a Blu-ray lejátszóval bíró PlayStation 3 esetében, mint az Xbox 360-as verzió.
„Jó esély van arra, hogy a PS3 Blu-Ray-es verziót több adattal tömjük meg, mint a DVD-s verziót” – mondta Carmack.
vendeg
15 éve, 10 órája és 54 perceNagyon nagyon várós!!!!!🙂
vendeg
15 éve, 8 órája és 43 perceZsír. És akkor még mindig a box jobb Carmack?😄
shade
15 éve, 8 órája és 23 másodperceÉs a Pc-s? Szóba se hozzák…vagy már baxnak kiadni pc-re?
marco
15 éve, 7 órája és 59 perceMint az utóbbi időben szinte mindent…
shade
15 éve, 7 órája és 48 perceDehát ez a doom, ez legenda! Ennek az dukálna ha PC exclusive lenne…
marco
15 éve, 7 órája és 43 perceLátod… Más idők járnak…🙁
dns
15 éve, 6 órája és 29 perce1. Mennyit kapott ezért zsebbe Carmack?
2. Mire tényleg kijönnek ezzel a játékkal, addigra már talán javában next gen konzolok lesznek, sőt a BD-ROM a PC-kben is általánosnak számíthat majd…
3. Vagy lehet, hogy akkor már PC-k sem lesznek?😮
marco
15 éve, 6 órája és 24 perceMire kijön, addigra Carmack visszavonja ezt a kijelentést szvsz…
shade
15 éve, 6 órája és 20 perceMire kijön nem fog létezni az álltalunk ismert civilizáció! 😄
dns
15 éve, 6 órája és 19 perceHát ja, látszólag már most sem igazán tud dönteni a Sony és a Microfrost között🙂
A PC-t meg már úgy néz ki végleg elárulta…
dns
15 éve, 6 órája és 17 perceJaja, Doom 2012🙂