Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A DC Universe Online hétfőtől négy "megaszerverbe" tömöríti eddigi játékszervereit, platformok és régiók szerint. Így állításuk szerint nagyobb létszámot tudnak biztosítani a raidekhez, alertekhez és más küldetésekhez, ezen kívül a játékosok képesek lesznek átkapcsolni PvP és PvE játékmódok között. Az egyik felvetődő probléma a hősök neveivel kapcsolatos, hiszen előfordulhat, hogy valaki az egyik szerveren ugyanolyan néven regisztrált, mint egy másik játékos valahol másutt. A készítők ezt úgy oldották meg, hogy az tartja meg a nevet, akinek épp aktív a profilja az összekapcsolásnál.
Ha mindkét játékos aktív, az viszi a nevet, aki több időt töltött becsatlakozva. A másik játékos ilyenkor kap egy ingyenes névváltoztató zsetont, már ha nem tetszik neki a rendszer által felajénlott alternatíva. Az újdonsült körülmények megengedik majd, hogy a játékosok azonnal válthassanak a PvE és PvP „fázisok” között, a Watchtower és a Hall of Doom épületekben. Remélhetőleg további problémákat nem okoz a szerverek összeolvasztása.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteCsodás megoldás!😄 Ki talál ki ekkora baromságot…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteAz aki spórolni próbál a cégnek pár milliót a szerverköltségeken…🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteez mekkora hülyeség már. utólag nevet változtatni, amikor hónapok óta egyféle néven zúzom? így ismernek az ismerősök meg minden? röhej.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteszerintem is nagy marhaság
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 heteLegalább sokkal több lehetőség lesz
braddock
14 éve, 5 hónapja és 2 heteEz 1 akkora hülyeség hogy már fáj!