Nem fogok most itt kitérni a fícsörökre, meg hogy milyen híííí meg háááá, istenítik helyettem elegen, csinálják mások a felesleges műfeszkót – hiszen a Google hadigépezet tökéletesen működik, hülyítik ők a népet ahogy kell. Nem akarok a hájp része lenni, tulajdonképpen csak azt szeretném megtudni valakitől, hogy szükségünk van-e nekünk, egyszerű földi halandóknak még egy világméretű közösségi szájtra?
Merthogy ott a fészbúk, ami úgy szar ahogy van, mégis a hájp miatt szinte mindenki ott van, aki egy kicsit is azt képzeli magáról, hogy számít. Persze én is, mert bár nem élek rajta közösségi életet, a Game Channel profilja miatt regelnem kellett – ez is milyen már nem?:D:D:D Szóval van a fészbúk, amire ha felnézek hetente két alkalommal, azt látom, hogy mindenki dobálja be a linkeket, teszi fel a jobb sorsra érdemes és szerintem nem a külvilágra tartozó családi fotókat és büszkén hirdeti, hogy ki tudott fizetni egy 7 napos utat Korfura – persze busszal, de ez már mindegy, a lényeg hogy lássák a népek, ő megteheti. Mindenki mindenki ismerőse és bár lehetetlen maximum pár tíz emberrel ténylegesen tartani a kapcsolatot, mégis a fészbúkon nem ember, akinek legalább 300 ismerőse nincsen. Ez már önmagában is elég lenne a tér-idő kontinuum megsemmisüléséhez, de akkor most még jön a Google+.
Jön és nyomul a weben, a mobilokon, hamarosan a tévéken és tulajdonképpen semmire nem jó, de van. Pontosabban, arra jó, hogy új területet nyisson meg azoknak a fiataloknak, akik eddig is 10 másodpercenként postolták a FáCsén, hogy milyen kurvára unatkoznak, és hogy lájkold ha szereted, vagy ha utálod, mert azt neki mennyire tudnia kell. Ugyanazt látom, amit a fészbúkon, ugyanazokat a dolgokat cselekszi emberünk, szinte egyszerre a fészbúkos cselekedeteivel, gyakorlatilag a mostani egy (vagy ha iwiwen is van, kettő) szócső helyett kettőt (vagy ha iwiwen is van, hármat) használ arra, hogy tudassa a többezer ismerősével (akiknek a felét soha nem látta), hogy éppen most viszi le szarni a kutyát, vagy hogy mennyire szar az élet, mert csöpög az eső. Nem mintha ki akarna menni a lakásból, csak szar, mert mondani kell valamit. Hisz ha nem teszi, akkor az elmúlt 1 perc eltűnik post nélkül. Az meg elviselhetetlen lenne, nem?
Nem mondom, hogy nem kellenek közösségi oldalak, biztosan megvan az értelmük sokak számára. Engem az érdekelne, hogy még egy világméretű kell-e? Nem elég egy, ami szar, de már van? Nem kéne inkább ÚJ tervekkel előállni? Valami mással, aminek értelme is van, amiből nincs még…
Hiszen ha valaki valóban a barátom, vagy az ismerősöm, akkor megvannak azok a csatornák, ahol tartom velük a kapcsolatot. A barátommal órákig beszélgetek a legbensőségesebb dolgaimról, az ismerőseimmel összefutok időnként egyet sörözni…
Vagy rosszul látom, a Google+-nak ennél több értelme is van? Hiszen lehet linkeket betenni, üzeneteket megosztani, gondolatokat lepötyögni és feltölteni a családi fotókat. Ja hogy ezt a fészbúk is tudja? Ki nem szarja le…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteNekem nem jön be de értelmét látom. Mondjuk olyan családtagokkal tartani a kapcsolatot, akikkel nem találkoztál már régen, vagy haverok, akiket a duli óta nem láttál…
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 heteCsaláddal a kapcsolattartás inkább személyes dolog. Ha nemmegy személyesen, máshol laknak, stb…, akkor levél, email, skype… De biztosan nem egy közösségi oldal. Szerintem.
A haverok, akikkel buli, vagy suli (nem tudom, mit akartál írni, de a dulit nem értem🙂 ) óta nem találkoztál, azokkal van értelme találkozni? Ha van, keresd meg telefonon, emailben, levélben… Ha nincs értelme, miért jó egy közösségi oldalon megézni, hogy melyik a kedvenc klipje? Én ezt nem értem.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteElég drasztikusan látod a dolgokat marco, de tulajdonképp egyet kell értsek veled. Sok értelme nincs…
hobbikocka
14 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn is kifejtettem már múltkor róla a véleményem, továbbra sem tervezek regisztrálni. Mondjuk ha ez is úgy elterjed, mint a fb, akkor az épp aktuális zenekarok reklámozása miatt nem árt 😄. (Ezt am úgy utálom, régen volt a myspace, de azt már senki nem nézi, aztán fb, soundcloud, reverbnation, signmeto, most ez. Fárasztó 🙁)
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn is azért regeltem, hogy mondhassak róla véleményt. Azt hittem, esetleg valami értelmes dolog lesz… Reklámnak még nem jó, nem lehet céges oldalakat létrehozni egyelőre, úgyhogy várj még vele. Én is arra várok…🙂
shade
14 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn sem látom értelmét. Főleg most úgy vettem észre, a facebook készítői beparáztak kicsit és javítottak a facebookon, nekem mostanába nincs is rá panaszom.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteMit javítottak rajta? Gyorsabb lett?
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteNekem ami a g+-ban tetszik, az a videochat. Nem tudom működik-e rendesen, mert nem vagyok regelve csak videókon láttam. De az tetszik.
shade
14 éve, 5 hónapja és 3 heteHát ha jobban meg figyelem akkor szerintem gyorsabb is lett. Nemrémlik, hogy sokat dondolkozott volna mostanába mire behoz egy profilt. Meg ha valamit csinálok rajta azt csinálja rendesen. De úgy igazán nem figyeltem, csak feltűnt, hogy nem bosszankodtam rajta mostanában.
gocsa
14 éve, 5 hónapja és 3 heteA Myspace-ben most nemrég Justin Timberlake részesedést vásárolt, úgyhogy majd ő újra menővé teszi😄 He’s bringing sexy back!
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteA Facebookot is ő lendítette fel! Igaz csak a közösségi hálóban!😄
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteA G+ is ugyanolyan szar mint a facebook vagy az iwiw myvip ilyesmi. Volt egy fellángolás, ennyi volt, vége.
gocsa
14 éve, 5 hónapja és 3 heteEgyébként eléggé tudathasadásos egy állapot lehet ez. Utálni a web 2.0 minden vívmányát, újdonságát, viszont közben élni is kénytelen vagy velük, sőt tartani a lépést, hiszen itt a GC..
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 heteNem utálom, a web2 jó dolog, csak értelmetlen sok tekintetben. Komolyan nem tudom, miért fontos kiírni a netre hogy véreset pisáltam, vagy hogy a hamburgerben kicsi volt a hús.
Amit értékelek benne: a helymeghatározó, helymegosztó dolgokat, pl forsquare… A szabadon variálható webet, ahol az ablakokat pakolgathatod, ha szeretnéd. Ezeknek látom értelmét. A blogomban említett dolgokat nem értem.
A lépés tartásával úgy vagyok, hogy a GC általában egy lépéssel mindig a konkurencia előtt jár, hiszen most is egy rakat dolog van benne, ami máshol még mindig nincs. De a közösségi oldalakkal nem célunk versenyezni, hiszen a profil más… Ennek ellenére ezernyi olyan kis fícsör van most is és lesz is, ami a közösségi oldalaknál megszokott, barátjelölés, kedvencek, egy városban élők, ugyanolyan platformot használók listázása, stb…
Az igazi nagy kérdés számomra az, hogy nem elég-e a faszbukk. Mert a G+ mint közösségi szájt nevével ellentétben nagyjából zérópontzéró pluszt ad mondjuk a faszbukkhoz.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 hetea plus egy rakás szar. értelmetlen szerintem is. a facebook legalább nem akar több lenni mint ami, posztolgatunk, dumálgatunk, mert egy közösségi oldal erre való.
gocsa
14 éve, 5 hónapja és 3 heteAmúgy amekkora a plus-szal szembeni ellenségesség is bizonyos körökben, az ember azt gondolná, nem csak a Google fizeti a hype-olást, hanem a Facebook is fizet beépített fikázókat😄 És ezen nem is csodálkoznék, ha igaz lenne, sőt körülbeül 99,99%, hogy így van, ismerve mindkét cég húzásait😄
gocsa
14 éve, 5 hónapja és 3 heteEgyébként senkit sem állna szándékomban megsérteni, de ezek a dolgok (a felesleges hülyeségek posztolása) bizonyos szinten az ember ismerőseit minősítik🙂 Nekem például gyakorlatilag egy ismerősöm sem nyomja a hülyeséget 24 órában, és nem linkel naponta 6 ezer youtube videót, mert nem olyan emberek. Persze nincs is 500 ismerősöm, mert itt kezdődik, hogy már a barátaimat is megválogatom..🙂 csak egy adott értelmi szint felett igyekszek szóba állni bárkivel is🙂
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 hetePersze a barátait megválogathatja az ember, az én ismerősi köröm sem gáz idiótaságok posztolása tekintetében. Viszont ugyebár családtagok is vannak és olyan emberek is, akiket azért jelölsz vissza, mert úgy ildomos (például más oldalon megismert srácok, lányok – érted…😉.
Namármost ebben a körben felbukkan pontosan az a réteg, akiről beszélek. A tizenéves, vagy akár az azalatti korosztály, akik nagy unalmukban sajnos sokszor nem tudják mit kezdjenek magukkal.
A magam részéről soha nem unatkoztam gyerekkoromban sem, ezért számomra ez érthetetlen. Ha volt szabadidőm, olvastam, bringáztam…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteSem a facebookon sem az iwiwen, sem semelyik közösségi oldalon nem vagyok fent, mert nem tartom normálisnak, ha valaki ezeken keresztül akar ismerősi kapcsolatokat ápolni. Az ismerőseimet ismerem, nem egy avatar egyik sem egy szerveren valahol.
Nem vagyok sem öreg (22 éves) sem konzervatív. Ez csak a véleményem.
lac
14 éve, 5 hónapja és 3 heteBeszállok egy kis saját faszbukos sztorimmal.
2009 nyara körül regisztráltam be, konkrét indokot nem tudok. Talán a Mafia Wars miatt, talán azért, mert amúgy sem voltam közösségi oldalon, vagy csak szimplán azért, mert untam a fejem nyáron. A lényeg, hogy bekerültem.
Eleinte csak a fent említett játékkal játszottam, nem voltam nagy faszbukos, de ami azt illeti, ilyenkor még egy csendes kis oldalról volt szó. Az ismerőseim közül öt emberből egy volt fent, nem volt orrba-szájba lájkolgatás, linkelgetés, nyálverés, tehát egy teljesen más site volt.
Eleinte örültem, hogy egyre több ember regisztrált be, hiszen így olyan emberekkel vehettem fel a kapcsolatot, akikkel ugyan jóban voltak, mégis elváltak az útjaink. Aki ismer, az valószínűleg tudja, hogy nem vagyok egy nagy MSN-user, Skype-ot egyszer használtam az évek során, telefont meg kb. 2-3 naponta emelek a fülemhez. Az utóbbi 6 hétben egyáltalán nem tettem ilyet. Számomra tehát a faszbuk egy egyfajta digitális gyülezőhely volt, amit öröm volt használni.
Persze a hülyeség egy olyan gaz, ami mindenhol gyökeret ver, így hamar megjelent a kék oldalon is. Egyre több ember fedezte fel a Facebookot, egyre menőbbé vált, és csak azt vettem észre, hogy az ismerőseim száma őrült tempóban növekedni kezdett. Nem bántam, sokszor raktak ki jó számokat, voltak érdekes hozzászólásaik, lehetett komolyan beszélni. Ahogy azonban nőtt az emberek száma, úgy csökkent az átlagéletkor, s még ha nem is volt olyan sok tizenpár éves ismerősöm, ha küldtem valakinek egy linket, vagy írtam a falára, biztos, hogy telefloodolták a fiatalok minden hülyeséggel. Ekkor mondtam ki először őszintén ülve a gép előtt a varázszót: „Anyád!”
Hiába kezdtem el takarítani az ismerősöket, egyre több baromsággal lett tele minden, először beindult az „elveszett a Farmville-birkám, kattintsá rá!” dolog, ezt követte az „Operation: Lájkolj minden szart”, majd a „Véres húgy, jobb mint a(z) kis hús a hamburgerben hadművelet”. Nem beszélve arról, hogy egyre többen szenvedtek ott, marco tökéletesen leírta az „csepereg az eső, ejj de szar” példával. Páratoknak talán mond valamit a „Napiveremanyálam”. Lehet, hogy újra felélesztem a dolgot.
Minden szar ellenére a faszbukra szükségem volt. Ekkor már rég nem játszottam rajta, szimplán megkönnyítette az életemet. Mivel ekkor már ott tartottunk, hogy a még meg nem született kisbabák mellett már a placentákat is beregisztrálták, magyarán szólva mindenki fent volt (nemre, korra, fajra függetlenül), több csoportot is kreáltunk a fősuli miatt. Szaktársakkal értekeztünk a vizsgák eredményeiről, tippeltünk, hogy mik lehetnek a ZH-kban, anyagokat küldtünk egymásnak, vagy éppen részletesen leírtuk, hogy hogyan is lehet legkönnyebben kiszámolni a vendégéjszakák számát. Hülye lettem volna tehát ott hagyni az oldalt, hiszen nem egy megmérettetésem neki köszönhetően sikerült, még ha csak közvetett módon is.
Az igazi értelmét azonban pár héttel ezelőtt fedeztem fel. Mint azt többen tudjátok, már hat hete nem érintett magyar földet a lábam. Ritkán kerülök net közelbe, a heti hat nap meló miatt sem nagyon bírom megbeszélni az otthoniakkal, hogy mikor leszek fent (a beosztásunkat csak 1-2 napra előre tudjuk), így kiesik mind az MSN, mind a Skype. A faszbuk azonban tökéletes arra, hogy megosszam a képeket velük, írjak a tapasztalataimról, vagy hogy egyáltalán hírt adjak magamról. Szerencsére anyukám nagy Facebookerré vált, így ha éppen elkapom chaten, akkor ki tudom beszélni vele az elmúlt napokat, de ha nem, akkor pár üzenetben le tudjuk rendezni a dolgot. Jogos persze, hogy miért nem e-mailben tesszük mindezt. Okot nem tudok mondani, szimplán a kék oldal jobban kézre áll.
Mindent összevetve a faszbuk nem rossz. Persze, divatos szapulni, de ilyen az ember. Ha nem fut a Crysis a gépen, akkor az egy szar játék, ha nincs pénze iPhone-ra, akkor az a világ legszarabb telója, s ha nem tud valódi értelmet adni az oldalnak, akkor bizony az is szar. Mondjuk egyet is értek. Egész nap előtte ülni és verni a nyálunkat tényleg nem túl innovatív dolog, de áldás tud lenni, ha értelem is szorul a júzerbe. Igaz, ez sajnos ritkaság. A G+ nem hatott meg, amíg nem tud semmi olyasmit felmutatni, amire nekem szükségem van, és a kék oldalon nem találom, addig érdektelen. Bírom a Google-t, de erre éppen nincs szükségem.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteSzép összefoglaló mind a blog szerzőjétől, mind Lactól.🙂 Nekem a facebook nem kell, de használom. A G+ kéne, mert a körök miatt tök jó, de nem használom, mert későn jött és nincs energiám mégegyszer felépíteni az életemet egy másik közösségi szájton.
Konklúzió részemről: Nem kell mégegy közösségi világszájt.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteEgy másik oldalon épp azt olvastam hogy mennyivel jobb a g+, mint a fb… Kinek a pap, kinek a papné…
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 heteEz így van, viszont én sem állítom, hogy ez, vagy az jobb a másiknál. A kérdésem annyi, van-e értelme még egy……….
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 hetegugleplusnak az égatta egy világon semmi de semmi értelme. ugyanolyan nagyot fog bukni mint a buzz.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 3 heteLesz benne helymegosztás???
marco
14 éve, 4 hónapja és 2 heteSzerintem nem. A fészbúk is abbahagyja.
marco
14 éve, 4 hónapja és 2 heteJavítok, van benne. Most néztem meg. És eddig is volt. Hát van ilyen, marha sokat használom.🙂
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 21 órájagoogle plus nagyon gagyi. mondjuk facebook se valami jó
raiden
12 éve, 7 hónapja és 3 heteCsináltam profilt,mert a fész gázos nekem(hű de beképzelt vagyok 😛 ),de nem láttam sok értelmét,és időm sincs ilyen dolgokra túl sok,így töröltem.Akkor inkább itt lébecolok…😉 Ez a blog,még mindig aktuális sajnos(?).
marco
12 éve, 7 hónapja és 3 heteNAGYON aktuális. Halott az oldal. Akikkel néha beszélek ott, mindig azt mondják, hogy nemá hát pörög meg minden…. De én nem ezt tapasztalom…
Minden közösségi oldal halálra van ítélve egy idő után, ez tény, de a g+ be se indult, úgy halt meg.
Még mi, akik kontentet tolunk bele, sem tudjuk meglendíteni. Pedig a fészbukkot is a külső oldalak töltötték meg élettel…