Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megerősítést nyertek azon korábbi szóbeszédek, amelyek arról árulkodtak a nagyvilágnak, hogy nem érkezik meg időben a tengerentúlra az El Shaddai címre keresztelt akciójáték, amelyet az Ignition csapata fejleszt már egy ideje. A teljes címén El Shaddai: Ascension of the Metatron eredetileg július végén érkezett volna meg a tengerentúlra, ám a friss sajtónyilatkozat értelmében legkorábban augusztus 16-án történhet meg a nagy premier.
Az Ignition egyébiránt Európát is szóba hozta a bejelentéskor, így már mi is biztosra vehetjük a korábban is híresztelt szeptember 9-re esedékes itteni debütálást, amely PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is esedékes lesz. Az illetékesek a Destructoid magazinnak elárulták, hogy előre nem látott logikai hibák miatt csúszik a megjelenés, ezt követően pedig a Twitteren egy rövid bejegyzést olvashattunk a srácoktól, miszerint ne aggódjunk, minden rendben van, a fent megnevezett dátumokon debütál majd az El Shaddai.
badam10
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaNem játszottam ezzel a játékkal, de véleményeket olvastam róla és engem nem igazán győzött meg😄