Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve, "jobb, erősebb és gyorsabb" letöltő rendszert ígér a Steam-hez. Komoly technikai részletekkel nem szolgáltak, de azt már tudni lehet, hogy olyan HTTP rendszeren keresztül folynak majd a letöltések, ami barátságosabb a tűzfalakkal szemben és "automatikusan kihasználja majd az internet szolgáltatóknál telepített web-caching proxy-k előnyeit". A patchek lehúzásában lesz a legnagyobb változás, a jelenlegi módszer ugyanis elég körülményes: le kell tölteni a patcheket és a fájlt is, amit frissítünk vele. Az új rendszeren csak a javítást kell majd leszednünk, amivel tetemes időt megspórolhatunk.
A közeljövőben erre a rendszerre terveznek építeni további szolgáltatásokat, pl. „időzített letöltéseket, sávszélesség korlátozást, és fontossági sorrendet a letöltések között”. A dél-afrikai, lassú kapcsolattal rendelkező játékosoknak külön szolgáltatásként megjelenik a játék közben való letöltés. Ha a folyamat befejeződött, a frissítés automatikusan települ, amint kilépünk az adott játékból.
Csak nem az Origin feltörekvése vette rá a Steam-et, hogy hirtelen összekapja magát? Ki tudja…
totyak
14 éve, 6 hónapja és 5 napjaRá is fér a gyorsítás. Sok a panaszos a fórumokon.