Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard megerősítette, hogy megnövelik a StarCraft II matchmaking rendszerének játékosszámát. Ezt úgy érik el, hogy összekapcsolnak több, eddig önállóan működő nemzetközi régiót. A spekulációkkal ellentétben viszont nem beszélhetünk igazi világméretű szerverekről, hiszen Európa és Észak-Amerika között pl. nem létesítenek kapcsolatot. A kisebb távolságokra azért van szükség, hogy elkerüljék a nagymértékű lag-et. "A harmadik szezonnal egyidőben összekötjük az európai és az orosz Starcraft II közösséget.
Észak-Amerikát és Latin-Amerikát szintén összekapcsoljuk, ahogy Koreát és Taiwant is. – nyilatkozta a Blizzard – a játékosok számára az egyedi térképes meccsek skálája is szélesebb lesz, így a pályakészítők szélesebb közönséghez jutnak. Akinek barátai vannak a hozzácsatolt területenn, az fölveheti őket a Battle.net listájára, amint megtörtént a régiók összekötése.”
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteValami ilyesmit csináltak most a WoW-nál is a játékosszám csökkenés miatt, nem?