Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A második rész megjelent PC-n, Xbox 360-on és PlayStation 3-on is, de a Crysis 1 továbbra is kizárólag PC játékosok számára elérhető. Előfordulhat, hogy ez most változni fog. A Crysis Xbox 360 verziójának neve felbukkant egy koreai játékértékelő listán, amire a MyCrysis fórum egyik felhasználója hívta fel a figyelmet. Úgy hírlik, azóta egy korai EA szóvivő már meg is erősítette a dolgot (a Kotakun keresztül). Az ESRB oldalon azóta szintén felbukkant a korhatárbesorolások között a Crysis Xbox-os változata, és egy PS 3 verzió úgyszintén (lejjebb látható egy screenshot az oldalról).
Az EA hivatalosan még nem kommentálta az eseményeket. Annak idején, 2006-ban nyilvánvalóvá vált, hogy lehetséges lenne portolni a Crysis-t Xbox 360-ra. A játékot megjelenítő CryEngine 2 motort portolták PS3-a és Xbox-ra, de az nem volt egyértelmű, hogy a játék maga átültethető-e. A Crytek vezérigazgatója, Cevat Yerli egy évvel később azt nyilatkozta, ha a konzolokat is megcéloznák, mindegyikre külön-külön optimalizálnák a játékot.
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteEz marha jó lenne
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteHelyes gondolat!🙂