Ezúttal Jesse Divinch, a játékkutatás és -elemző cég, az EEDAR alelnöke arról beszélt, hozzávetőlegesen mikorra várható az új Xbox megjelenése:
„Vannak becsléseim ez ügyben, úgy vélem, 2013, szerintem 2013-ban pillanthatjuk meg az új konzolt” – mondta egy interjú során. – „Azt hiszem, 2013 nyarára tehető az Xbox 720, vagy tudom is én, minek akarják hívni – talán Xbox U-nak vagy talán Xbox Y-nak – megjelenése. Szerintem akkor adják majd ki és a Sony is akkor fogja. Szerintem mindennek sok köze van a Nintendo-hoz és az ő új rendszerük megjelenéséhez.”
Érdekes, érdekes, ám ez korántsem a nyilatkozat legérdekesebb része; Divinch ekképp folytatta:
„A fejlesztők már elérték az Xbox 360 határait. Nézzenek csak az L.A. Noire-ra, három lemezen jött ki. Úgy vélem, ott és akkor bebizonyosodott, hogy a fejlesztők elérték az Xbox kapacitásának felső határát.”
[A kép csupán illusztráció, nem az új Xbox konzol (reméljük).]
dns
14 éve, 7 hónapja és 1 napjaA ciklikusan fokozódó naptevékenység maximumát is 2013-ra jósolják. Vagy 2014-re.
Habár a legújabb szóbeszéd szerint akár még az is lehet, hogy elmarad…
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 10 órájaMi osszefugges van a „harom lemezen jott ki” es az elertek „Xbox 360 határait” mr k*va okos elemzo se tudna megmondani…