Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óvatosan lépkedünk ezen a területen, ugyanis egyelőre semmi érdemi információval sem rendelkezünk a hosszú évek óta fejlesztés alatt álló Max Payne 3-mal kapcsolatban, azonban módfelett felcsigáz bennünket a tény, hogy egyes kereskedelmi site-ok már dátumot is biggyesztettek a cím mögé: az Amazon.com, illetőleg a Gamestop egyaránt az idei év utolsó hónapjának első napjára datálták a Max Payne 3-at. Ami azt illeti, a dátum még akár reálisan is hangozhat.
Két amerikai kiskereskedelmi site, az Amazon.com és a GameStop is December 1-jének napjára datálta a Rockstar Games várományosát, a Max Payne 3-at. Az értesítőt azok kaphatták az akciójáték kapcsán, akik előrendelték a produktumot.
Minthogy az L.A. Noire már kint van a karámból, a Rockstar Games végre minden erejével a nagyszabású széria harmadik felvonására koncentrálhat – ezzel szemben egy elemző korábban úgy nyilatkozott, a Max Payne 3-ra semmiképp sem számítana 2012. májusánál előbb (a GTA V megjelenését pedig jövő novemberére becsüli).
marco
14 éve, 7 hónapja és 1 napjaA 2012 novemberi GTA-at szerintem egy kicsit hamarabb megkapjuk. A Max Payne 3 meg jöhetne mihamarabb.
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 napjajaja…várjuk!!😎
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 napjamax payne örök kedvencem. az első kiemelkedően jó game volt.
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 napja2012 novemberéig nemtudok várni…
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 napjapedig lehet kénytelen leszel.🙁
totyak
14 éve, 6 hónapja és 4 heteMax Payne is jó lesz, meg a GTA V is, várom mindkettőt.
braddock
14 éve, 6 hónapja és 2 heteA GTA V az nagyon várós de a Max Payne-ről semmit nem tudok!