Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Köztudomású, hogy a Nintendo már javában dolgozik új konzolján. Meg is erősítették a hírt, hogy az E3-on közelebbről is megismerhető lesz az egyelőre Project Cafe munkacímen futó készülék. Tegnap a Nikkei hírszolgálat kivesézte az egyik legérdekesebb pletykát: úgy tűnik a konzol ténylegesen kap majd egy érintőképernyős technológiával működő kontrollert. A 6 inch-es képátlójú kontrolleren úgy lehet majd irányítani a játékokat, mint egy tablet PC-n. Bár először csak arról volt szó, hogy a Wii 2-ről tudja használni az eszköz a játékokat, úgy tűnik, hordozható konzolként is használható lesz majd.
„A Nintendo több fehasználót céloz meg azzal, hogy olyan konzolt kínál, amelyik hordozható játkrendszerként is működik.” – írta a Nikkei. Érdekesen hangzik még a beépített kamera, aminek a segítségével a játékosok saját fotóikból hozhatnak létre karaktereket.
marco
14 éve, 7 hónapja és 2 heteVárhatók reálisan ezek az újítások, hiszen nagy valószínűséggel a 3ds-ben prezentált dolgokat tovább viszik a nagy testvérbe.