Igaz, a Batman: Arkham City méretei tekintve hozzávetőlegesen ötször nagyobb, mint elődje, az Arkham Asylum, azonban Dax Ginn, a Rockstar Games marketing menedzsere óva int minket a naiv elképzelésektől – azt javasolja, inkább úgy tekintsünk az Arkham City-re, mint egy óirási börtönre és semmiképp sem úgy, mint egy hagyományos open-world alkotásra, mint például a Grand Theft Auto sorozat.

„Annyira korlátoztuk, amennyire szükségünk volt egy tömör történet elmesélésében” – mondta Dax. – „Nem akartunk egy olyan openworld-öt létrehozni, ahol csak úgy csavaroghatsz körbe-körbe, semmitevően, vagy cuccokat gyűjtögethetsz csak úgy poénból. Számunkra nagyon fontos, hogy a játékos Batman-nek érezze magát. Még mindig egy olyan velős történetet szerettünk volna alkotni, ami csak erősíti bennük ezt az érzést. Ha arra kérjük a játékosokat, hogy kaparjanak össze 50 chicken nuggets-et, mialatt Gotham porig ég, ez nem lenne túl Batman-es.”
Tehát számíthattok a zárt ajtókra, amelyek csak idővel, a játék során nyílnak majd meg előttük; a templom, illetve a bíróság csakis a sztori haladtával válnak elérhetővé.