Az Electronic Arts-ék a múlt hónapban kapták kézhez az új hardvert, mely igen hevenyészett külsővel dicsekedhet, tekintettel a fejlesztés korai fázisára; az új generációnak egyelőre muszáj lesz beérnie egy sima PC-ház burokkal.
„Igen gyakran esik meg, hogy mikor egy új konzol bukkan fel, azt egy PC-burokba csomagolják, de ami benne van, az valóban egy merőben új konzol” – állította a „rendkívül megbízható” forrás.
A Microsoft ezidáig nem élt a kommentár jogával, miként az EA sem – ez akár jó jel is lehet! A forrás pedig – aki egyik vállat kötelékében sem dolgozik – továbbá azt is állította, bárminemű bizonyíték híján, hogy az új konzol 2012 végén áll csatasorba. Mindennek tetejébe még egy E3-on való bejelentés esélyét sem zárta ki ezzel kapcsolatban – jelen információink tükrében azonban igen valószínűtlen, hogy az eseményen szó lenne ilyesmiről.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteMár most asztalon lenne egy 2012 végén érkező konzol? Akkor az nem lesz valami nagyon új generációs, mikor kijön.🙂
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteSzerintem ez – ahogy a hír is sugallja – kőkemény pletyka.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteén el tudom képzelni
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteNekem is hihető. Egy egy játék egykét évig készül, előre kell hozzá a vas, hogy tudják, mire számítsanak.
totyak
14 éve, 8 hónapja és 2 heteÖröm látni, hogy ti legalább nem Xbox720-nak emlegetitek. Az ideg szétvág tőle, mikor így hívják, csak azért mert az 2×360. Viszont én nem hiszem, hogy bejelentés lesz az E3-on, viszont azt elhiszem, hogy készül.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteA 360-nál megfizették a tanulópénzt. Csinálják is csak, hogy tökéletes legyen az utód. 🙂 De nem hiszem, hogy a Kinect-et ne futtatnák ki. Még most ígérik rá a komolyabb játékokat.
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 heteSzerintem lesz új X box de nem hiszem hogy 720 lesz a neve és azt is nagyon kétlem hogy a közeljövőben jelenne meg mivel még a kinect is elég újnak számít és a hozzá való játékok száma is elég kevés 😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 hetemert a kinect egy nagy bukó azért
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 heteMár miért lenne bukó a Kinect?😮
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 heteVárni kell még az új konzolra szerintem 2-3 évet!A kinectről meg ne beszéljünk csak ha majd értelmes játékot is tudnak rá csinálni!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteKinectre értelmes játék… Na akkor várhatunk az örökkévalóságig!😄