Igen, a Halálos iramban ötödik fejezete egyszerűbb az egyszeregynél is, elnagyolt, zajos, buta és feleslegesen bőlére eresztett film. A főszereplője egy majdnem teljesen karizmamentes izompacsirta, a cselekménye pedig annyira bugyuta, hogy az már nem is vicces, inkább szégyellnivaló. Az Ötödik sebesség mégsem szégyelli egy pillanatra sem saját agyatlanságát, inkább büszkén magához öleli és felvállalja túlspilázott akciójeleneteit, túljátszott, rajzilmfiguraszerű karaktereit és a valóságtól a lehető legnagyobb mértékben elrugaszkodó történetét. Már-már zavarba ejtő, hogy milyen kiváló két órás kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Az a fajta pörgős, üres, erőszakos akciófilm, ami nélkül a nyári mozis szezon már elképzelhetetlen lenne, amelynek a szuperhősei nem istenek vagy harisnyába bújt megmentők, hanem koszos pólót és farmert viselő pasik, akik minden szorult helyzetet sikeresen megúsznak, mert ügyesen bánnak a fegyverekkel és baromi jól tudnak autót vezetni. Tulajdonképpen a gyorskaja mozgóképes megfelelőjével van dolgunk; egyáltalán nem képvisel magas minőséget, de megfizethető, és élvezetes, ugyanakkor nagyobb dózisokban, hosszú távon semmiképp nincs jó hatással az egészségünkre. Justin Lin, aki a 2006-ban készült harmadik résszel vette át a sorozat rendezését, mostanra mondhatni tökéletesítette a konyhára több száz milliós box office eredményeket hozó Halálos iramban epizód receptjét, és ahogy már említettem, az alapokon ezúttal is vajmi keveset változtat.
Íme az Ötödik sebesség nem túl bonyolult képlete: vegyük az előző részek valamennyi főbb szereplőjét, filmünket pakoljuk tele velük (minél többen vannak, annál jobb), hozzuk össze őket egy „utolsó” nagy közös bulira, kalandjaikat fűszerezzük meg bőven laza dumával és fülsüketítő robbanásokkal, és végül, de nem utolsó sorban, hogy egy kis pikáns ízt kölcsönözzünk az egésznek, adjuk ehhez a pankrátorból színésszé avanzsált Dwayne Johnson-t, alias The Rock-ot is, és készen is van a kora nyári adrenalinigényünket kellően tápláló, könnyen emészthető, de mégis kiadós akció-menü.
Mint minden valamire való akciófilm-folytatás, az Ötödik sebesség sem próbál visszafogottabb lenni elődjeihez képest, hanem épp ellenkezőleg: nagyobb, látványosabb, őrültebb, egy szóval minden szinten ütősebb. Ugyanakkor áramvonalasabb is, ha szabad ilyen idevágó analógiával élnem, okosan kukába vágja az előző részek oly sokszor látott, unásig ismételt versenyzős elemeit, és helyette egy nagyívű rablás megtervezése és kivitelezése körül forgó krimi-szerű sztorival áll elő, mely pompás táptalajnak bizonyul. Képzeljük el az Ocean’s Eleven-t, megfosztva minden eleganciájától, viszont megsokszorozva annak akciótartalmát.
Az egész egyszerűen csak Halálos iram címet viselő negyedik részben történt események után vagyunk, nem tudni pontosan mikor. Dominic Torettót (Vin Diesel) a bíróság 25 év fogházra ítéli tetteiért, és éppen újdonsült otthonába szállítják, hogy ott kiszabott büntetését letölthesse, mikor a rabszállító buszt három sportkocsi és egy kis trükkös koreográfia segítségével fejtetejére állítják. A szöktetést természetesen Dominic legjobb cimborája, Brian O’Conner (Paul Walker) és húga, illetve egyben Brian barátnője, Mia (Jordana Brewster) vitte véghez. A nyitójelenet ennyi, rövid, kirobbanó erejű és azonnal hihetetlen nagy adrenalin löketet ad, remek felütést biztosítva ahhoz, ami a későbbiekben következni fog. A történet ezután a napsütéses Rio de Janeiróban folytatódik, ahol Brian és Mia megbújik a rendőrség elől. Nem kell sok időnek eltelnie, és Dominic is feltűnik a színen, a tervei pedig minden eddiginél nagyobbak: arra a 100 millió dollár készpénzre fáj a foga, amit a rettegett riói drogbáró (Joaquim de Almedia) a város több pontján elhelyezett széfjeiben tart. A melóhoz a rettenthetetlen triónak több tagra van szüksége, ezért elkezd összeállni a csapat – afféle piszkos tizenkettő, menő verdákkal megtámogatva. A franchise összes „kedvence” jelenését teszi, a tokiói utcai versenyző Hantól (Sung Kang) kezdve az autótolvaj Romanon (Tyrese Gibson) át egészen a szerelő Tej-ig (Ludacris).
Az újonnan verbuválódott bandának azonban nincs könnyű dolga: nem csak a befolyásos nagyhatalmú drogbáró embereivel kell megküzdeniük, de eközben egy Hobbs nevű, mindenre elszánt amerikai FBI ügynök (Dwayne Johnson) is üldözi őket, akinek a módszerei közel sem nevezhetőek szokványosnak vagy kíméletesnek. Az Ötödik sebesség újdonság ereje lényegében egyenlő a nullával, az egyetlen említésre érdemes módosítása, aminek már, valljuk be, rég itt volt az ideje az, hogy a hangsúly a tuningolt járgányokról áthelyeződött a kézzel-lábbal vívott harcra, a fegyveres erőfitogtatásra és a rablás kivitelezésének részleteire, azok kidolgozására. A kezdést és a finálét kivéve a köztes időben nyugodtan kijelenthetjük, hogy az autók abszolút háttérbe szorulnak. Távol álljon tőlem, hogy forradalminak nevezzem ezt a döntést az alkotók részéről, éppen hogy inkább jócskán megkéstek vele, de most hogy elérkezett, teljes mértékben friss levegővételt jelent nekünk, a nézőknek. Az Ötödik sebesség sokkal közelebb áll premisszáját tekintve Az olasz melóhoz, mintsem a korábbi Halálos iramban filmekhez. A fizika minden létező törvényét meghazudtoló, időnként egyenesen abszurdba hajló akciójelenetek viszont a heist-filmes aspektus miatt olyanok, mint ha egy másik produkcióba illenének. Lin megtehette volna, hogy 180 fokos fordulatot téve teljesen más irányba viszi a franchise-t, de egyértelmű, hogy nem volt mersze, vagy talán ez soha nem is volt célja.
Az Ötödik sebesség magas oktánszámú szekvenciái egy kicsit sem érzik határok közé szabva magukat a Sir Isaac által felállított legfontosabb alapvetések által, ami a vizualitásnak előnyére válik, viszont pont ellentétes hatást ér el, ha az izgalmakról van szó. Nehéz úgy csontig rágni a körmeinket, ha azt látjuk, hogy ebben a világban bármi megtörténhet. Ez nem más mint rossz forgatókönyvírás és nem válik izgalmasabbá vagy érdekesebbé tőle a film.
Ha egy író bármilyen vad ötlettel előállhat, mert nem vonatkoznak rá szabályok (úgy mint a fizika elsődleges törvényei), akkor elkényelmesedik és meg sem próbál gondolkodni, okosan alkotni. Lin filmje őszintétlennek érződik, mert lustán és átlátszó módon igyekszik a 2-3 perces előzeteseket szépen kibélelő, túlpörgetett akciójeleneteivel a rajongókat nem kiábrándítani, illetve egyúttal szélesebb közönséget is befogni magának. Az utolsó nagy effektparádén például izgulnunk kéne, nevetnünk, vagy mindkettő? A jelenet túl hosszú ahhoz, hogy humorosnak gondoljuk, de túlságosan is komolytalan, hogy feszültségteljes legyen.
A 80-as években az akciófilm-rajongók nagyobb gyönyört annál el sem tudtak volna képzelni, mint hogy két legnagyobb kedvencük, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone közös filmben szerepeljen. Vágyuk végül sosem teljesedhetett be pénzügyi, na meg személyes okokból (a kolosszális egók útban voltak) kifolyólag. Amikor Schwarzenegger kilépett a hollywoodi rivaldafényből, hogy próbára tegye képességeit a politika színterén is, gyakori beszédtéma volt az, hogy vajon kiből válik majd méltó utódja, ki lesz az új évezred akciósztárja. Vin Diesel és Dwayne Johnson egyformán esélyes jelöltnek tűntek, az évek azonban csak teltek és teltek, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egyikük sem fog már olyan magasságokig eljutni, mint Stallone vagy Schwarzenegger (vagy Bruce Willis, ha már itt tartunk). Az új évezred első számú akcióhős-típusa egyébként is majdnem minden szempontból szembement azzal a divatjamúlt férfiképpel, amit Diesel vagy Johnson képviselnek, vagy éppen elődeik képviseltek. Szégyen, nem szégyen, az utóbbi évtized legnépszerűbb akciósztárja titulus büszke tulajdonosává a Bourne-trilógia megállíthatatlan címszereplőjét alakító Matt Damon lett. Nos, mindezek ellenére az akciófilmek szerelmesei minden bizonnyal legalább akkora örömüket fogják lelni abban, hogy a két egykori majdnem-Schwarzenegger egymásnak feszül az Ötödik sebességben, mint mikor nem olyan rég végre a valódi is Stallone mellé állt egy röpke szcéna erejéig A feláldozhatókban.
Johnson karaktere egy folyton izzadságtól csöpögő, fékezhetetlen vadállat, akinek egyetlen cél lebeg a szeme előtt: elkapni Dieselt. A felállást a legjobban úgy lehetne leírni, mint a Szemtől szemben szteroiddal beinjekciózott kiadása, Pacino és De Niro helyett két erősen limitált szókincsű, kigyúrt antiszínésszel. De kit izgat, hihetetlenül jó móka! Mikor mindketten a vásznon vannak, még verekedniük se kell, vagy egymáshoz szólniuk, úgy érezzük, egyből megáll a szívünk a tesztoszterontúladagolástól. Az Ötödik sebesség ugyan egy komplett, kerek történetet mond el, minden szálat elvarró konklúzióval, a folytatás egyértelműen már most ott toporog a küszöbön. És ha már konklúziók: a film még több befejezéssel bír, mint A király visszatér, mivel mindegyik szereplő, aki életben maradt, saját kis epilógust kap. Az Ötödik sebesség játékidőben azért nem ver rá a fantasy eposz záró akkordjára, de az tény és való, hogy félórával simán rövidebbre lehetett volna vágni, úgy hogy semmi életfontosságú elemet ne veszítsünk. Ha egy akciófilmet egy feszes másfél órában el lehet mesélni, akkor azt nem kell öncélúan kettőre nyújtani, főleg ha nincs észszerű okunk rá, úgy mint komplex cselekmény, vagy fontos karakterfejlődés.
A Halálos iramban: Ötödik sebesség garantáltan nem fog csalódást okozni azok számára, akik a sorozat egészével, vagy akár csak annak legutóbbi részével meg voltak elégedve. Nem kell félni, egyáltalán nem kötelező a korábbi filmeket bepótolnunk, vagy újranéznünk, hogy az Ötödik sebességet száz százalékosan élvezhessük, a Halálos iramban nem a kontinuitásról vagy utalásokról szól. A sztori olyan mértékben lecsupaszított, amennyire akciófilm az lehet – még egy 8 évesnek sem esne nehezére követni. Művészi értéket nem képvisel, de a nyári moziszezon egyik indító blockbustereként teljesíti feladatát. Ha agyilag nem is, vizuálisan stimulál, felnyomja a pulzusunkat, kikapcsol, szórakoztat és elfeledteti velünk hétköznapi gondjainkat. Úgy tűnik, a franchise-nak még egy jó ideig nem kell tartania a kihalástól.
marco
14 éve, 8 hónapja és 2 heteElső rész óta nézhetetlennek találom. De ezt lehet, megkukkolom.
gocsa
14 éve, 8 hónapja és 2 heteTényleg? Nem gondoltam volna. Szerintem ez a legjobb az öt részből, és az utcai versenyezésnek már tényleg szinte írmagja sincs benne, sehol optikailag tuningolt, rokkanásig neoncsövezett japán autók és a többi csicsa, ami az előző részekben volt. Csak színtiszta akció, engem meg már kb. ott megvett a film, hogy Dwayne Johnson…
shade
14 éve, 8 hónapja és 2 heteÉn még csak az első 2-t láttam. A harmadik is újdonság volt számomra most meg kiderül van 5. is.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteMegnézendő.
skyman
14 éve, 8 hónapja és 2 hetehu ez nagyon odabaszos🙂 elözöeket is megnéztem, de szerintem ez lesz a legütösebb🙂
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteÉn annak örülök, hogy Vin Diesel megint benne van.🙂
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 heteLegnagyobb rész. Ez jobb mint az 1 volt!
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 heteNagyon jól sikerült 🙂 Tegnap néztem meg moziba 😛
ryosan
14 éve, 8 hónapja és 1 heteEgy estére jó ez is.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 hetevalahogy kulgyétek már nekem el a imélcimemre a halálos iramba 5 akinek megvan [email protected]
köszi
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 4 napjaMegvan valakinek a film?
Ha igen el tudja küldeni nekem? ([email protected])
Köszike
szita2
14 éve, 8 hónapja és 4 napjaEz az utolsó két hozzászólás csak nekem furcsa vagy azért más is elképedt rajtuk mert nem tudom hogy most mégis mit szeretnének hogy linket küldjön nekik az ember vagy a filmet magát, mert nincs épeszü ember a földön aki végigüli míg feltölti akár a freemail-re vagy valamelyik másik helyre is. Na mindegy. A filmet már neki álltam nézni de az első 20perc után elszólítottak teendőin és még nem igazán volt időm megint elkezdeni de most már szánok rá időt valamelyik nap és befejezem.
dns
14 éve, 8 hónapja és 4 napjaNos, mit lehet erre mondani?
There is no tor…
Rent it!
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 napjakomoj ez a film 😉javascript😖etHTML1(‘😉’😉
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 hetecsá kurva jó ez a film tök élethű
😄😎
braddock
14 éve, 5 hónapja és 3 heteA végén az autós jelenet ütős de a többi szar!
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteÉlethű???? Pontosan mit tartasz benne élethűnek?😄
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 hetenagy az izuk a csoroknak nekem is dwe még nem anyira azért már nem sok tartja😎
nightvision
14 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem nem volt rossz film,engem pl lekötött végig….laza kis akció!
De élethűnek én se mondanám…max a színészeket😄😄😎
bdsaeron
14 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem egy kis olasz meló koppintás, e nekem nagyon bejött. Volt sztori, akció minden. Tényleg jó lett.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteNagyon ott volt ahogy a többi is awww 2013 de messze vagyyyyy
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMegnéztem, mint az eddigieket, de fogalmam sincs, miről szólt.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSorozat gyártott film, alig szól már autókról. 🙁 Nem rossz, de akkor is…