Ez a kép egy ideje már szeli az internet habjait, azonban a felcsigázott kedélyek ellenére nem mondhatni, hogy túl komolyan vennék. Ami azt illeti, ez talán nem is baj, de hisz felesleges is volna erről papolnom, elvégre sok egyéb mellett a pletykák terén is harcedzett oroszlánok vagytok, a többség azért kellő komolysággal kezeli az ilyet. Akárhogy is, a képen látható „Wii 2 kontroller” a pletykák szerint az oldschool gombokon túl még érintőképernyővel is eldicsekedhet – ettől eltekintve remekül festene a 80-as videojáték-konzolk osztálytalálkozóján -, és állítólag ez nem több koncepciós dizájnnál, a végleges változata másképp fest majd (Blah!).
Így van vagy sem, a júniusban esedékes bejelentést azért tűkön ülve várjuk már. Reméljük, nem kerül majd dugóba a Nintendo.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 4 heteKötve hiszem, hogy ez kontroller lenne. De láttunk már sok csodát a Nintendotól, lehet hogy megint meglepnek minket…