Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jó hírekkel szolgált a mai nap reggelén a Square Enix csapata a korábban Necromachina címmel futott Moon Diver fanatikusainak, lévén a csapat aktuális szócsöve végre elárulta, hogy mikor is számíthatunk majd az alkotás Xbox 360-as változatainak megjelenésére. A történet pikantériája egyébiránt, hogy a bejelentéskor csak Xbox Live-ra készült a mű, később azonban bejelentették, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér, PlayStation Network-re is leszállítják a programot, és míg a Sony masinájára már megérkezett, addig a Microsoft gépére továbbra is csak várjuk.
Várakozásunk azonban május 4-én végre véget ér, derült ki mindez a Square Enix legfrissebb közleményéből, a csapat ugyanis akkor tervezi a négy játékost támogató oldalnézetes kooperatív alkotás megjelentetését az Xbox 360 online szolgáltatásán. A rövidke szöveg értelmében a játékért 1200 MS pontot kell majd kifizetnünk, se többet, se kevesebbet, mindezért cserébe pedig egy 12 pályát tartalmazó, igazi szórakozást kapunk, méghozzá Moon Diver név alatt.
totyak
12 éve, 10 hónapja és 6 napjaEzzel sem vesztett semmit sem a pc-s társadalom.