Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő, ugyanakkor egyben örömteli bejelentéssel szolgált a mai nap reggelén a THQ brigádja a Relic Entertainment műhelyében készülő Warhammer 40K: Space Marine című alkotástól, amely a korábbi Warhammer 40.000 univerzumon alapuló alkotásokkal ellentétben nem stratégia, hanem egy hátsónézetes akció-lövölde lesz. A frissen napvilágot látott információ pedig nem más, minthogy az alkotásban farkasszemet nézhetünk majd a Káosz erőivel is, akik mind közül talán a fantáziavilág egyik legfélelmetesebb frakciója.
Mi sem természetesebb annál, hogy a Káosz csapatai az ellenség szerepében tetszelegnek majd, így tehát ne is álmodjunk arról, hogy Titus kapitány vezetésével barátságos feleink lesznek ezek a csapatok, hiszen ahol ők megjelennek, ott nevükhöz hűen elszabadul a káosz. Nagyon reméljük, hogy a THQ további frakciók szerepeltetését is tervezi majd, és akkor maradéktalan lenne az örömünk. A Warhammer 40K: Space Marine megjelenésére az idén számíthatunk, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteErre a Warhammer-re még azt mondom, hogy egészen elfogadható, talán még én is játszanék vele. Bár mint korábban már kifejtettem, jobb szeretem a realisztikus lövöldéket (lásd pl. Battlefield).
(Valahol a cuccaim között szerintem van egy Warhammeres baseball sapim 😄 )