Egy interjúban Richard azt ecsetelte, miért nem kell majd az „átlagos” felhasználóknak tartaniuk a rettegett „sniperesektől”, azaz mesterlövészektől:
„A Brink valóban nem támogatja majd kielégítően az efféle típusokat. Tehát, ha a szóban forgó játékosok csak ülni akarnak ott a Grassy Knoll közepén az egész meccs alatt és ‘one-hit-kill’-ezni, hát igencsak csalódniuk kell majd, de mindezt pusztán a többi játékos csorbítatlan szórakozásáért tesszük: azért, hogy lehetőleg ne egy játékos érezze jól magát a nyolcból, hanem mind a nyolc.”
A Brink-ben persze továbbra is temérdek módon fejleszthetjük és szabhatjuk testre fegyvereinket, adhatunk hozzájuk távcsöveket, stb., a pályák, valamint a folyamatosan változó csapat-feladatok mellett azonban egyszerűen nem lesz majd kifizetődő a „kempelés”; lesújtó eredményeket érünk csak el, ha egy placcon gubbasztva akarjuk majd borotválni a népet, csak hogy közben limonádézhassunk és nézhessük a focit.
A Brink május 20-án kerül a polcokra, s játszható lesz Xbox 360, PlayStation 3 továbbá PC-felületen.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A távcsöves puskák villámkezű ropogtatói valószínűleg nem fogják olyannyira otthonosan érezni magukat a hamarosan megjelenő FPS akciójátékban, a már sokat emlegetett Brink-ben; Richard Ham, a játékot fejlesztő Splash Damage cég kreatív direktora ugyanis közzé tette, hogy játékuk nem kedvez majd úgy a 'snipert' előnyben részesítőknek, mint ahogy azt más termékektől napjainkban elvárnák. Könyörtelen hozzáállásuk oka nem más, mint a többi játékos érdekeinek szem előtt tartása.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 heteNekem ez süketelésnek tűnik… Csak nem látom az okot…
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn ettől függetlenül várom!😄
cpt_nihil
14 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn sem tudom, mióta érdekli a tervezőket az ilyesmi. Elvégre, akkor is venni fogják az úgymond „átlagos felhasználók” a játékot, ha ilyen problémákkal kell szembesülniük 😄
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 heteérezhetően kamuszöveg🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 heteettől még jó játék lesz, csak furcsa a szöveg…
cpt_nihil
14 éve, 10 hónapja és 2 heteA kifutásig valami pletykával vagy mondvacsinált dologgal melegen kell tartani a rajongókat.🙂
marco
14 éve, 10 hónapja és 2 heteJaja, tipikus marketing elhintés…
braddock
13 éve, 11 hónapja és 2 heteAz egész játék egy nagy csalódás!