Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes és egyben meglepő információk láttak napvilágot a Just Add Water fejlesztőcsapatának legfrissebb álláshirdetéseiből, történt ugyanis, hogy a megjelent felhívásokban az illetékesek feketén-fehéren kiírták magukból, hogy bizony azért szeretnék bővíteni csapatuk létszámát, mert még ebben az évben legalább négy új Oddworld játékot szeretnének a boltok polcaira küldeni. Így tehát a korábban már megerősített hat Oddworld projekt közül négy megjelenése még 2011-ben várható.
Az álláshirdetésekből egyébként kiolvasható volt még, hogy az elkövetkezendő években további projektek várhatók a csapattól, ám még azt sem tudjuk biztosan, hogy mi lehet az a négy cím, amelyik az idén megjelenhet. A Just Add Water srácai korábban megerősítették, hogy terveik között szerepel a Stranger’s Wrath PlayStation Network-re történő megjelentetése, illetve az Abe’s Oddysee HD feldolgozása is, de ez még mindig csak két projekt az idei évre. Vajon mi lehet a másik kettő?
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNálam az Oddworld: Abe’s Exoddus volt az utolsó, amivel játszottam. Nem mondom, hogy rossz volt, de találtam érdekesebb játékokat magamnak.