Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem hivatalos, ám megbízhatónak nevezett információkra hivatkozva a Kotaku brigádja a tegnap esti órákban leközölt egy néhány soros bejelentést, miszerint február végén, egyelőre úgy tűnik, hogy kizárólag PC-n, már belekóstolhatunk a Dragon Age második epizódjába. Bár mindezt ne vegyük készpénznek, inkább csak amolyan körülbelüli időpontnak, hiszen nem maguk az illetékesek osztották meg velünk. Ennek ellenére van már pontos időpontunk is, méghozzá február 23-a.
Forrásaink szerint tehát ezen a napon már tölthető lesz a Dragon Age második részének kipróbálható változata, PC-re legalábbis mindenképpen, hogy a többi konzolra is érvényes-e a datálás, arról természetesen nincs információnk, mint ahogyan arról sincs, hogy egészen pontosan mennyi betekintést nyújt a játékba majd ez a matéria. Akárhogyan is legyen, március 11-én így is úgy is megérkezik a kész változat Európába, méghozzá PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 heteNagyon várós!
shade
14 éve, 11 hónapja és 3 heteCsak remélem nem úgy fog kinézni mint a képeken, mert ott pocsékul néz ki.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 heteaz bizony. csak el ne csessék. az első nagyon magasra tette a mércét