A Simpson család: „Simpsonék karácsonya” (1989), „Marge nem lesz büszke” (1995), „Csoda az Örökzöld sétányon” (1997)

Az idén 20 éves Simpson család annyi különlegesen jó karácsonyi epizóddal ajándékozott meg bennünket a képernyőkön töltött hosszú ideje alatt, hogy rögtön három legjobbat választottunk. Az első 1989. december 17-én került adásba, egyben útjának indítva a sorozatot is. Az animáció még nem tökéletes, a karakterek sincsenek kiteljesedve és az írói munka (dialógusok, viccek, utalások) is ingatag, de maga a sztori ennek ellenére könnyeket tud fakasztani, emlékezetes és mégiscsak kiindulópontként szolgált. Homér nem kapott jutalékot munkahelyén, miközben Marge-nak minden pénzüket Bart szülei tudta nélkül felvarrt tetoválásának eltávolítására kellett költenie. A családfő Mikulásnak öltözve keres egy kis mellékest, ami annyira elég, hogy fiával az egészet feltegyék egy agárversenyen. A pénzt elvesztik, de végül nyernek egy új háziállatot: a Kiskrampusznak elnevezett kutyájukat. A „Marge nem lesz büszke” a 7. évad karácsonyi epizódja. Bart lebukik, amikor egy videojátékot ki akar lopni egy boltból, amit édesanyja nem volt hajlandó megvásárolni neki. Marge és a fiú elhidegülnek egymástól az eset hatására, ezért Bart elhatározza, hogy visszanyeri anyja szeretetét. A sorozat ezekben az időkben nem tudott hibázni, csak úgy ontotta magából a tökéletesebbnél tökéletesebb részeket – ez is ilyen, aranyos, humoros és idézhető.
A „Csoda az Örökzöld sétányon” 9. évadbeli epizód, és néha meglepően szomorkás hangulatú, ám természetesen nem nélkülözi a kötelező boldog befejezést. Ismét Bart a bűnös, aki véletlenül leégeti a család karácsonyfáját és vele együtt valamennyi ajándékot is. A bizonyítékokat elássa és egy betörőt vádol a történtekkel. Springfield városa ezt hallva összefog és kisegíti Simpsonékat, az összegyűjtött pénzből Homér új autót vesz, amit hamar rommá is tör és belehajtja egy befagyott tó mélyébe. Ám az igazság nem marad sokáig rejtve, és mikor kiderül, hogy Bart hazudott, a városlakók jönnek behajtani az adósságot. Ironikus, az amerikai társadalom kapzsisága, képmutató viselkedése elé görbe tükröt tartó, elgondolkodtató, de önfeledt kacagásokkal tarkított 20 perc.

South Park: „Kula bá’, az ünnepi kaki” (1997)

Aki nem tudná, Trey Parker és Matt Stone botrányosan szókimondó animációs sorozata, a South Park többek között egy karácsonyi témájú, független készítésű (magyarul: a srácok ketten dobták össze) rövidfilmnek köszönheti azt is, hogy a Comedy Central felvette műsorai közé. Az 1995-ös mesterműben Jézus és Mikulás mentek ölre egymással, és semmiképpen sem szabad kihagyni megtekintését, de mi most ennél kicsit még tovább megyünk előre az időben. Vagy fél tucat karácsonyi South Park részből válogathatunk, és mindegyiknek megvolt a maga bája, de az akkor is biztos marad, hogy a legelső évad ajándékozott meg minket az egyik legjobbal. Ebben a Parker és Stone párosától megszokott módon elmebeteg történetben megismerkedünk Kula bá’-val, a karácsonyi, khm, végtermékkel, mindenki kedvenc kabalájával. A gyerekek az iskolai karácsonyi előadásra készülődnek, mikor Kyle anyja tiltakozni kezd a darabban található vallásos elemek ellen. A pártállástól, bőrszíntől, hittől független Kula bá’ ideális választás lenne a vallásos motívumok helyett, de benne senki sem hisz, Kyle-on kívül. Végül persze minden rendbejön, az élet (na meg az egészséges táplálkozás) legfontosabb leckéit szem előtt tartó, beszélő, éneklő kakidarab felfedi magát az emberek előtt, akik kinyitják szívüket, és befogadják a Mikulás-sapkát viselő ürüléket, mint a karácsony igaz hírmondóját.

Seinfeld: „A sztrájk” (1997)

Míg ez a Seinfeld epizód lényegében arról szólt, hogy a Michael Richards által játszott Kramer miként próbálkozott alkalmazottként visszatérni a H&H Bagels elnevezésű híres manhattani pékségbe 12 évnyi sztrájkolás után – a címe is erre utal – ennek ellenére legjobban a Festivus-ként emlegetett kitalált ünnepről maradt emlékezetes. Frank Costanza (Jerry Stiller) agyszüleménye a szekuláris, értékközpontúságtól mentes nap, amely december 23-ára esik minden évben. Olyan rituálékból áll, mint a másokkal szembeni panaszaid felsorolása, a nemtetszések kifejezése, bírkózó meccs és karácsonyfa helyett egy alumínium rúd felállítása (mert Frank szerint a csillogó díszek zavaróak és a karácsonyfák olyan hivalkodóak). Habár Frank fia, George (Jason Alexander) a Festivus-t kibúvóként használta, hogy ne kelljen munkatársainak ajándékokat vásárolnia, a légbőlkapott tradícióban mégis van valami megérintő, ahogy valamennyi szereplő összegyűlik megtartani. Megdöbbentő, fájdalmas, furcsa, bugyuta és nevettető sitcom-rész. Semmi erőltetett nyálasság, mégis hatásos tud lenni. A Festivus ötlete eredetileg az egyik forgatókönyvíró, Daniel O’Keefe apjától ered.
A Seinfeld óriási népszerűségnek örvendő sitcom volt hazájában (minden idők harmadik legnézettebb sorozatzárásával büszkélkedhet), hazai megkedveltetésével ugyan megpróbálkozott évekkel ezelőtt az egyik magyar kereskedelmi csatorna, de tipikusan amerikai (New York-i) jellegzetességeket magán viselő világszemlélete és humora miatt nálunk nem működött. Azóta máshol újra megpróbálkoztak elindításával, és még jelenleg is fut, úgyhogy aki akar, akár be is csatlakozhat, még nincs elkésve – érdemes a műsorfüzetekben vagy a neten rákeresni.

Jóbarátok: „A karácsonyi tatu” (2000)

Ez az őrült karácsonyi rész még azelőttről való, hogy a sorozat megindult volna az elég meredek minőségi hanyatlásnak. A keresztény eredetű karácsony és a zsidó hanuka ellentmondásos viszonyáról nem sokszor esik szó, a Jóbarátok azonban pontosan ezt a felfedezetlen territóriumot pécézte ki céltáblájának. Ross foggal-körömmel próbálja meggyőzni fiát, Bent arról, hogy milyen menő ünnep is a hanuka, de az 5 éves fiút sokkal jobban érdekli a karácsony. A kölcsönzőben már csak egy Dél-Amerikában őshonos, páncélos emlőst ábrázoló kosztüm maradt, ezért Ross előáll egy új figurával: a karácsonyi tatuval. Időközben Chandler is beállít, akinek sikerült Mikulás-jelmezt találnia, a kalamajkát pedig tovább fokozza az, mikor Joey is megjelenik, mint Superman. Végezetül csak sikerül Ross-nak a hanuka eredetét és ideológiáját többé-kevésbé forráshűen (a zsidókat ebben a verzióban a ruháján nagy S-betűt viselő acélember menekítette ki Egyiptomból) átadnia Bennek. Tele pompás poénokkal és idézhető, remek kis dialógusokkal.
Az elnök emberei: „A terápia” (2000)

Garantálom, hogy egy sorozat sincs, amelyik jobb aránnyal bírna a kitűnő karácsonyi epizódok számát illetően, mint Aaron Sorkin politikai drámája, Az elnök emberei. A második évad részben az első évadot záró merényletkísérlet emocionális utórezgéseivel foglalkozik, és itt jön képbe „A terápia” című rész is. Josh (Bradley Whitford) egy pszichiáterrel (Adam Arkin vendégszereplő) beszélget és flashback-eken keresztül fény derül arra, hogy milyen súlyosan szenvedett a merénylet által kiváltott poszttraumás stressz szindróma hatásaitól. Egy aprólékosan kidolgozott sorozatrész, karaktertanulmány középpontban Az elnök emberei legjobb szereplőjével, mely a könnyű komédiát és a súlyosabb témákat bravúrosan elegyíti és a befejezése boldogsággal tölti el az embert. Több neves díjat nyert, megérdemelten.

A hivatal: „Karácsonyi különkiadás” (2003)

Az eredeti angol sorozatról van szó, nem a minden szempontból alsóbbrendű amerikanizált változatról. Ricky Gervais és Stephen Merchant alkotópárosa ezzel a dupla epizóddal zárta le végleg David Brent irodafőnök és alkalmazottai nem mindennapi történetét, miután elhatározták, hogy egy harmadik évadra már nem térnek vissza. A több mint másfél órás különkiadás folytatja a bevált áldokumentarista megközelítés használatát: három év telt el a második évad befejező része óta és egy másik kameracsapat érkezik, mely a hivatali dolgozók életében történt változásokat szándékozik rögzíteni. Az összes közkedvelt karakter újra feltűnik a színen, és láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy „továbbáltak”, alapjában véve mind ugyanolyan patetikus, elkeseredett és sekélyes emberek maradtak, mint voltak. Gervais és Merchant forgatókönyvét úgy ahogy van tanítani lehetne filmes iskolákban, az évtized egyik legmeghatóbb, legtragikusabb és legviccesebb történetét vitték a tévéképernyőkre. Nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk, ezért inkább sírva nevetünk, miközben a karácsony óriási lélekemelő erejéről is tanúbizonyságot kapunk. A hivatal Karácsonyi különkiadása amerikai és brit TV-s díjakat egyaránt bezsebelt, és még Emmy-re is jelölték.

És ez még nem minden…

Napestig lehetne tovább sorolni a jobbnál jobb sorozat epizódokat, amelyek a karácsony alkalmából készültek, akkor játszódtak vagy éppenséggel azt figurázták ki. A teljesség igénye nélkül, önkényes kiválogatással jöhetett csak létre egy ilyen jellegű összefoglaló, vagyis bőven van, mi kimaradt. Itt érdemes még megemlíteni olyan régi, sokkal naivabb időkben forgatott, klasszikusan amerikai családi vígjátéksorozatokat, mint A Brady család, az I Love Lucy, a Happy Days, annak spin-offját, a Mary Tylore Moore Show-t vagy a Bewitched, melyek mind-mind hozzáadtak a maguk idejében a karácsonyi hangulat felfokozásához a maguk szentimentális, melodramatikus módján. Az animációs színtéren a Ren & Stimpy legutolsó, 1995-ös, illetve a Matt Groening (A Simpson család) nevével fémjelzett Futurama ide illő, az 1999-es évet záró epizódja mellett sem lehet elmenni szó nélkül; mindkettő a 18 év körüli, de inkább felüli közönséghez szól és a karácsonyi vásárlási lázat, az értelmüket vesztett ünnepeket karikírozza ki. A Ki vagy, Doki? (Doctor Who) készítőinek is szokása karácsony idején az aktuális részt ünnepi köntösben tálalni, idén is így tettek, és nagyon jó visszhangot kaptak a tévékritikusoktól.

Ne felejtsük ki a kórházi sorozatokat sem, mint a Vészhelyzet és a Grace klinika, előbbi legemlékezetesebb karácsonya 1994-ben, utóbbinak 2005-ben volt. Ha több borzongásra és misztikumra vágyunk, keressük elő az X-Akták 1998-as „Hogyan lopták el a szellemek a karácsonyt” című epizódját vagy a Mesék a kriptából 1989-es „Télapó itt van” című fejezetét. Akinek elege van már a giccses, cukormázas jópofizásból, az nyugodtan válogathat az elvontabb, alternatív sitcomok világából, melyek gonoszabb megvilágításban mutatják be a decemberi nevezetes napot: A stúdió, a Felhőtlen Philadelphia, a Community, a Félig üres és Az ítélet: család elsőrangú karácsonyi epizódokat tettek le az asztalra az utóbbi években. A brit humort előnyben részesítő nézők a Fekete Vipera idevágó háromnegyed órás különkiadását sem hagyhatják ki, akkor főleg nem, ha Rowan Atkinson és Hugh Laurie munkásságának rajongói.
Amint látható, sorrend felállítására egyáltalán nem törekedtünk, mindegyik epizód egyformán érdekes, és érdemes megnézni bármelyiket, vagy akár mindegyiket, eltérő okokból kifolyólag. Ha igaz a mondás, miszerint az egyik legjobb humorforrást a fájdalmas szituációk, a kényelmetlen pillanatok jelentik, akkor teljesen magától értetődő, hogy a valaha létező összes amerikai és brit sitcom egyszer vagy többször már hozzányúlt a karácsonyi ünneplésben rejlő helyzetkomikumhoz a nézők megnevettetése céljából. Törekedtünk lefedni a lehető legszélesebb spektrumot, minden műfajt, minden tévéformátumot, minden évtizedet illetőleg korszakot, valamint olyan sorozatokra is időt, pontosabban karaktert szentelni, melyek kis hazánkban ugyan nem voltak népszerűek, mégis jelentősek. Az obskúrusabb, kevésbé szem előtt lévő darabokra és a legnagyobb klasszikusokra egyformán figyeltünk.