Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alig kezdődött el az idei VGA kiállítás, máris egy rossz hírrel kell kezdenünk, Major Nelson ugyanis még a show tervezett indulása előtt megerősítette a fanatikusok számára, hogy elmarad az a Microsoft bejelentés, amiről amellett, hogy nem is tudtunk, a Gears of War-sorozathoz kötődött volna. Számozást direkt nem írtunk a játék neve mellé, ugyanis azt a hivatalos közlemény sem említett, így nem zárható ki, hogy nem a harmadik epizódhoz kötődött volna a leleplezés.
Bár Nelson nagyon sajnálja ami történt, azért mi megjegyeznénk, hogy – bár ez csak túlbuzgó fantáziánk szüleménye -, akár a Gears of War 2 vagy 3 PC-s portjának bejelentésétől is elcsúszhattunk a törölt VGA-s bejelentése miatt. Feltételezésünket arra alapozzuk, hogy a Microsoft az utóbbi hónapokban nagyon ráerősített a PC platformra – Fable III, többek között -, és mivel a Gears of War első epizódja is volt PC-re – akárcsak a Fable esetében -, a srácok pedig nem említettek sorszámot, bármi megeshetett volna. Így azonban rejtély marad, egy időre legalábbis.