Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Crytek brigádja, hiába fejleszti konzolokra is a Crysis 2-t, és hiába húzott erőteljesen a játékgépek irányába, a szíve mélyén mindörökké PC-s fejlesztőcsapat marad, erről árulkodik legalábbis a csapat vezérének, Cevat Yerli-nek azon nyilatkozata, amelyben kerek-perec kijelenti, a PC legalább egy nemzedékkel a konzolok előtt jár, így mind az Xbox 360, de még a PlayStation 3 is csak visszahúzza a PC-s fejlesztőcsapatokat és a fejlesztéseket, amíg ugyanis ezek a játékgépek vannak a piacon, a PC sem képes komolyabban előbbre lépni.
Aki tehát volt olyan elvakult konzolos, hogy azt hitte, a PC csak egy másodlagos valami, ráadásul nem is játékgép, annak ideje immáron valóban felnyitnia a szemét, ezt maga Cevat Yerli is így gondolja, véleménye szerint ugyanis amíg a fejlesztők mentalitása nem változik meg, avagy a rossz eladások miatt hanyagolják a számítógépes fejlesztéseket, addig itt érdemi változás nem is várható. Márpedig a fejlesztőcsapatok életében első a pénz, és minden más csak másodlagos, mivel pedig a PC nem hoz pénzt a konyhára, levonhatjuk következtetéseinket. Hiába fognak mindig is jobb hardverekkel rendelkezni a PC-k, az aktuális konzolok miatt nem lehet majd kihasználni maximálisan a képességeiket, ez a Crytek üzenete.
shade
15 éve, 1 hónapja és 3 heteKirály!
dns
15 éve, 1 hónapja és 3 heteHmm, a törökök kiállnak a PC mellett, azért ez elgondolkodtató…
De legalább akad valaki, aki őszintén nyilatkozik a témáról, és nem csak mellébeszél.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteMa is csak a konzolt helyezik előtérbe 🙁