A Techland műhelyében készülő alkotásban a terep rally versenyek forgatagába vethetjük majd bele magunkat, ahol igazi embert próbáló körülmények között bizonyíthatjuk be versenytársainknak, hogy mi vagyunk a legjobb sofőrök. A programban nem muszáj betartanunk a pályákon a hagyományos útvonalat, hanem választhatunk magunknak alternatív lehetőségeket is, ebben nagy segítségünkre lesz a monitoron lévő kijelző, amelyen minden szükséges információt láthatunk, továbbá azt is, hogy milyen messze vagyunk éppen a célvonaltól. A játékban részt vehetünk egy-egy szimpla futamon, de akár kiépíthetjük saját profi versenyzői karrierünket is.