Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Unknown Worlds brigádja a hétvége folyamán nagy örömmel jelentette a fanatikusok számára, hogy akinek felhatalmazása van arra, hogy részt vehessen legújabb gyöngyszemük, avagy a Natural Selection 2 zárt bétájában, az akár már most elkezdheti a zúzást, lévén elindult a program ilyetén tesztelési fázisa, amelyre összesen 10.000 játékos jelentkezhet. Ez a réteg a korábban megejtett alfa tesztek résztvevőiből, valamint a készterméket előrendelőkből tevődik össze.
Így tehát, ha nem volt szerencsénk részt venni az alfa verzió idő előtti kipróbálásában, akkor még van lehetőségünk belevetni magunkat a bétába, mindössze annyit kell tennünk, hogy a Steam-ről előrendeljük a játékot – nagyjából 35 dollárt kóstál -, és máris várhatjuk a postaládánkban zörgő béta kulcsot, amivel elkezdhetjük az űrlényvadászatot, ami az illetékesek szerint már készhez közeli állapotban létezik, tehát olyan élményben lehet részünk – bizonyos korlátokkal természetesen -, mint amit majdan a végső változatban is átélhetünk.