Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagy ünnep köszöntött a mai napon a sárdagasztás szerelmeseire, a Codemasters ugyanis végre napvilágra hozta az off-road autóversenyzés koronázatlan királyának, avagy a DiRT-sorozat harmadik tagjának az első fejlesztői naplóját, amelyből kiderülnek végre az első komolyabb részletek a program milyenségéről. A korántsem szűkszavú naplóból kiderül például, hogy nem kevesebb, mint 32 pályán zúzhatjuk majd le ellenfeleinket, amelyek Finnországot, Kenyát, Norvégiát és Michigant is érinteni fogják.
Szintén megerősítést nyert, hogy lesznek havas és jeges pályák is a felhozatalban, de a füves, sáros és sziklás részek is kiemelkedő szerepet kapnak. A DiRT 3-ban biztosan beülhetünk majd egy 2011 WRC Ford Fiesta, egy 2010 WRC Ford Focus és egy Citreon C4 volánja mögé, a programon belül pedig nagyjából 60 százalékban igazi rallys terep áll majd a rendelkezésünkre a versenyzéshez, és mindezen kívül még további érdekességeket is megtudhatsz a 2011-ben érkező játékról, ha belekukkantasz a hír végére beszúrt első fejlesztői naplóba. Figyeljétek a kezdetleges in-game jeleneteket is!
skyman
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaHavas jeges pályák a legjobbak, de alig lehet találni olyan játékot, szal ideje lenne már😄
dorcika
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaJó lesz! 🙂
totyak
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaAzt nem értem, hogy ezeket a fejlesztői naplókat miért úgy csinálják meg, hogy összevágnak a játékból jeleneteket, meg a fejlesztők dumáját? Miért nem lehet csak játékból kiszedett videókat mutatni és alatta menne a kommentár?