Az első nap történései után megállapítható, hogy a rendezvény megjelenése profibbá vált, elrendezésben jobb lett, valamint könnyebben megközelíthető, elkülönülő szekciókban találhatók bizonyos pontok. Ez mindenképpen köszönhető a két szinten is zajló bulinak. Alul a nagyszínpad uralja a tér jelentős részét, ahol különböző bemutatók és versenyek követik egymást. A jól elszeparált színpad mellett rengeteg Kinect stand található, különböző játékokkal, és hatalmas várakozó sorokkal. A földszinten zajlik ezen kívül egy Cod bajnokság is, valamint a Need for Speed szimulátorok is itt kaptak helyet, két igazán szemet gyönyörködtető és a férfiszívet megdobogtató autócsodával és két bájos hölggyel.
A különböző újságok standjai, az egyik bolthálózat kihelyezett shopja és a megvásárolható WoW, valamint egyéb játékok ereklyéinek helyt adó pultok is az alsó szint kínálatát bővítik.
A felső szinten egy hatalmas Medal of Honor kiosk sor uralja a tér egy részét, emellett a Sims is jelentős részen terpeszkedik el, önálló árkádokkal. Kényelmes fotelekből lehet kipróbálni a legújabb EA játékokat, valamint ide is került azért némi Kinect. A Mod Tech Hall kiállítás is megkapott egy fél emeletet, itt a modding szerelmesei láthatnak néhány gépcsodát. Természetesen jobbnál jobb ötletekkel rukkoltak elő a kiállítók, van itt mikróba épített gép, dj pult működő pc-vel és mézeskalács házikóba bújtatott alkatrészek is. Az emeleten található még egy pihenésre alkalmas, székekkel megpakolt vetítőterem is, ahol Starcraft2 versenyek zajlanak folyamatosan.
Összességében elmondható, hogy a rendezvény nem jobb, vagy rosszabb az előző évekhez képest, csak éppen más. Érezhetően több energia van benne a kiállítók részéről, a csinos hostess lányok hada már-már Gamescomra emlékeztet, viszont a résztvevők számában én csökkenést vettem észre. Persze a két nap összességében lehet, hogy hozza majd a tavalyi számokat, de a hétköznapra tett party sokakat tartott távol, hiszen aki vidékről érkezik, annak az este 9-es hazautazás már sokszor probléma, másnap meg suli, vagy munka. Eltántoríthatott sokakat még a belépő is, hiszen eddig a rendezvény ingyenes volt. Igaz, az összeg levásárolható, de korlátozottan, csak 10 ezer forint felett vásárlás esetén és csak egy bizonyos bolthálózatban.
Mindettől függetlenül egy profi összeállítást kaptunk és a többek által prognosztizált nagyon kevesen lesznek, mert drága és hétköznap van falra festés nem jött be. Kígyózó sorok állnak a kioskoknál, a nagyszínpad az este 7-8 előtti időszakban mindig tele volt és zajlik az élet rendesen. Mindenesetre jövőre jobban örülnénk egy hétvégének és az ingyenesség visszaállítása sem lenne utolsó szempont.
Az esemény a cikk megjelenésekor még javában tart, ezért aki nem szeretne kimaradni, ma délután 2-kor még belevetheti magát a forgatagba.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteTavaly megfogadtam, hogy idén kimegyek. De sajna meló van, nem sikerült.🙁
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteDejó hogy nem mentem ki, semmi más csak Kinect…
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 hetekint voltam ma. kár volt. tavalyi sokkkkkkal jobb volt. hiányzott a gh verseny.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteHúúú gyerekek ez de szar volt
skyman
15 éve, 2 hónapja és 1 heteHát sajnálom, hogy nem mentem el.
a beszámolo meg a képek alapján meg nem volt rossz, és még discoban is simán szendek ennyi belépőt😛
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteGáz az időpont,gáz a belépő.
Levásárolhatod a belépőt 10ezer forint feletti vásárláskor csak itt és csak ott és csak igy,hát nem egy vendég csalogató reklám.
Ja,és amúgy sincs pénze az embereknek,pláne karácsony előtt és akkor a belépőn felül vásárolgassál tizezrekért bent,ja és a parkolásról ne is beszéljünk,de nyilván aki ott volt annak jó volt.
Szerintem jövőre okosabban kellene szervezni ezt az egészet.😮
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 1 heteSajnos ebben az országban minden csak romlik,nem jobb hanem rosszabb lesz.
Jó lenne már egyszer valami igazán nagyot nyomni,ahogy a nevében is van GAME SHOW,és nem azzal inditani ki mennyit fizessen hova😎
Tavalyi jobb volt.
gocsa
15 éve, 2 hónapja és 6 napjaAbban nem tudom mi felháborító van, hogy belépőt kell fizetned egy rendezvényért. Egy con sincs ingyen tudtommal, legalábbis az ismertebbek, amikről tudok – az persze már más kérdés, hogy ez a magyar változat közel sem üti meg a külföldiek szintjét (úgy látom/hallom).
shade
15 éve, 2 hónapja és 6 napjaAzér komoly lehetett, ott lettem volna.
dorcika
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaErre sajnos nem mentem… Tavaly is tervezgettem már, hogy lehet az ideire kimegyek… De lehet nem is érte volna meg. Jövőre esetleg… bár azt se hinném 😄
tazsol
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaA legjobb megfogalmazás tényleg az, hogy más volt, mint az előzőek. Nekem személy szerint a két évvel ezelőtti tetszett a legjobban, valahogy akkor jött be nekem a játékfelhozatal a leginkább. Idén az tényleg pozitívum volt, hogy kevesebben voltak, el lehetett férni, a szervezés azonban még mindig hagy kivetnivalót maga után ( én pl. a kivetítős need for speed verseny miatt mentem el, de mivel a fifa verseny 3 és fél órát csúszott, az pénteken elmaradt).
Összességében nem volt rossz, az már csak az én hibám, hogy többet vártam tőle. Remélem egyszer még lesz olyan gameshow, amelyre azt mondhatom, hogy azzal bizony teljesen meg voltam elégedve 🙂
tazsol
15 éve, 2 hónapja és 5 napja*péntek=szerda
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 napjagocsa: azért felháborító, mert az egész rendezvény nem áll másból, csak REKLÁMból. Egy külföldi gameshow-n újdonságok vannak, olyan kipróbálható játékok, kütyük, amik majd valamikor megjelennek. Érdekes és hasznos. De ez? Ezen nem volt más csak a szar kinect, meg több hónapos játékok. A színpadon meg nevesincs emberek beszéltek 5-10 embernek. Vicc és szégyen, tipikus m$ hozzáállás. Köszi, jövőre kihagyjuk.
bdsaeron
14 éve, 1 hónapja és 1 heteEz tényleg nagyon király volt. Megyünk idén is! De így hogy egy napos lesz, meg hogy hétvége biztos heringesdit fogunk játszani
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 1 heteinkább azért mert a holdfényconnal együtt lesz amúgy senki nem menne erre a szarra