Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a PC-s játékosok mind a mai napig nem törődtek igazán bele abba a ténybe, miszerint a Remedy brigádja faképnél hagyta őket, merthogy nincs jobb szó arra a cselekedetükre, amivel a korábbi nagy ígéreteiket némi zöldhasú ellenében tulajdonképpen egyik napról a másikra felrúgták. Ettől a pillanattól fogva a platform szerelmesei nem is nagyon kívánnak számukra semmi jót, de még csak további Alan Wake epizódokat sem. Természetesen azért ott van az Xbox 360-as tábor, akik némiképpen mást gondolnak, és már tűkön ülve várják a folytatás bejelentését.
Számukra jelent most örömöt ez a hír, a franchise egyik fejese, Oskari Hakkinen ugyanis úgy nyilatkozott a minap az MTV munkatársainak, hogy szerinte Alan Wake kalandjaival találkozni fogunk még a jövőben is. Hakkinen szerint egyelőre még nehéz a jövőről beszélni, mindenesetre az biztos, hogy ha a rajongók is akarják majd, akkor lesz újabb Alan Wake, amit ezekben a percekben még korai lenne bejelenteni, de még megígérni is. Egy biztos, több DLC már nem várható a nagy kalandhoz, annak a történetnek ott vége szakadt, de Alan Wake még vissza fog térni, erre mérget vehettek.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 2 heteSajnos még az első részt sem volt szerencsém kipróbálni, pedig szerintem bejönne nekem. Talán majd egyszer, ha lesz boxom.