A kiadó közzétett egy kedvcsináló videót is a felhasználók részére, amely segítségével egy kis bepillantást nyerhetnek a játékmenetbe. Az új szomszédság tele van nyüzsgő strandokkal, horgásztavakkal, parkokkal, kies táborhelyekkel, vendéglőkkel, illetve számos olyan misztikus hellyel, amelyek csak arra várnak, hogy simünk felfedezze őket. Az új szomszédságban a simek ezentúl akár egy kalózhajón is falatozhatnak, ha úgy tartja kedvük, viszont vitorlás hajók nincsenek a játékban, illetve továbbra sem úszhatnak a tengerben. A belvárosban néha kocsmai verekedések is kitörhetnek, az egyik balhés helyszín a Wanderer’s Watering Hole nevű kocsma. A Simayai-tenger szigetén régebben halászok, kalózok és művészek éltek, manapság már főleg turistáktól hemzseg ez a hely.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts hivatalosan is hírül adta, hogy már megjelent a The Sims 3: Barnacle Bay című DLC, amelyhez a Sims 3 Store honlapján férhetnek hozzá a felhasználók. Az új szomszédság nem ingyenes, aki szeretne játszani vele, annak 1650 SimPoin-ot kell kicsengetnie érte. Az új bővítménycsomag egy teljesen új világot, új játszható karaktereket, új közösségi épületeket, valamint 18 exkluzív ruhát és tárgyat tartalmaz. Barnacle Bay otthonként, vagy akár üdülőövezetként is funkcionálhat a simek világában.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 3 heteValaki egyszer összeszámolhatná, hogy össze-vissze hány sims jelent meg eddig. Persze az ilyen dlc jellegűektől eltekinthetünk, csak azok az érdekesek, amik lemezen jelentek meg. Szerintem magasan a leghosszabb játéksorozat jönne össze.
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 3 heteHehh, még egy Sims 😄
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 hetesimpoint, mik vannak.🙂
lilith
15 éve, 3 hónapja és 3 heteÖsszeszámoltam kíváncsiságból, hogy hány játék jelent meg eddig lemezen, ezekbe benne vannak a kiegészítők is – a lista lehet, hogy nem teljes:
#kover#Sims 1:#kover_vege# 1. The Sims, 2. Livin Large, 3. House Party, 4. Hot Date, 5. On Holiday, 6. Unleashed, 7. Superstar, 8. Makin Magic.
#kover#Krónikák:#kover_vege# 1. Kertvárosi Krónikák, 2. Állatos Krónikák, 3. Hajótörött Krónikák.
#kover#Sims 2:#kover_vege# 1. Sims 2 alapjáték, 2. Egyetem, 3. Éjszakák, 4. Karácsonyi Parti csomag, 5. Vár az üzlet, 6. Mesés Díszletek Cuccok, 7. Csili-vili Cuccok, 8. Házi kedvenc, 9. Télapós Cuccok, 10. Évszakok, 11. Bulis Cuccok, 12. H&M Divatos Cuccok, 13. Jó utat, 14. Trendi Tini Cuccok, 15. Szabadidő, 16. Konyhai és Fürdőszobai Lakberendezési Cuccok, 17. IKEA Álomotthon Cuccok, 18. Nagyvárosi Élet, 19. Paloták és Parkok Cuccok
#kover#Sims 3:#kover_vege# 1. Sims 3 alapjáték, 2. A világ körül, 3. Luxuslakás Cuccok, 4. Álomállások, 5. Padlógáz Cuccok, 6. Leszáll az éj.
#kover#Egyéb játékok:#kover_vege# SimAnimals, SimAnimals Africa, Sims Medieval.
marco
15 éve, 3 hónapja és 3 heteNeeeee, ez egy híján NEGYVEN(!!!) Sims játék!😄
lilith
15 éve, 3 hónapja és 3 heteValóban elég sok és még több lesz! 😄
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 3 heteHúha 😄
deathcharger
15 éve, 3 hónapja és 3 heteÁhh SimsXd nincs is olyan játék amit jobban utálnék a Sims-nél vagyis sorry^^ Sims-eknél mert van belőlle pár fajta😮