Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft úgy tűnik, hogy nem csak egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező csapatát engedte át az Activision gárdájához, hanem ötletekért is odajárt házalni, hiszen Bobby Kotick évenkénti újabb Call of Duty epizódjainak az ideáját most a Microsoft is megszívlelte, a Microsoft Game Studios Corporate egyik vezetője, avagy Phil Spencer ugyanis úgy nyilatkozott az IGN kíváncsi munkatársainak, hogy három évente egy Halo játék nem elég a fanatikusok számára.
Ezzel Spencer nyilván azt szerette volna a tudtunkra adni, hogy a jövőben akár évente, de mindenképpen gyakrabban találkozhatunk majd a Halo-sorozattal. Bár indoklás nem szükséges a fentiekhez, Phil azért megjegyezte, hogy a franchise ugyebár most ünnepli tizedik születésnapját. Az úriember szerint pedig feltehetően nem sok játékos van, aki a Halo első epizódját, valamint a most megjelent Reach-et is játszotta volna, hiszen egy évtized alatt nagyon sokat változik a játékvilág, és maguk a játékosok is. Hogy ez valódi indok-e, és nem csak a pénz hajtja-e előbbre a céget, az mindaddig felesleges kérdés addig, amíg rövidebb időtartam alatt képesek több minőségi Halo alkotást is letenni az asztalra.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 2 heteFelesleges sűríteni a kiadások időpontjait, az jóhoz nem vezetne. Csak összecsapott bugos játékot kapnánk, aminek a játékosok nem örülnének és elpártolnának a sorozat mellől. Ennyire nem kéne pénzéhesnek lenni.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 2 heteEgyetértek 🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteminel tob annal jobb
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteMivel a holo igy is nagy sikert aratott nyugodtan hozhattnak tob reszt surubben a napvilagra.de ha lehet XP-re meg 7-re is.
braddock
13 éve, 8 hónapja és 3 heteCsak pl a Call of Duty hiába jön minden évben már nem tud újat mutatni míg a Halo szerintem igen!