Ebből már talán kikövetkeztethető, hogy a valamikori Tekken Tag Tournament folytatásán, avagy második epizódján fáradozik a cég, amit nagy örömmel jelentett be a világ Tekken fanatikusainak. Bár sok konkrétumot nem kapcsoltak a leleplezéshez, egy bemutatkozó mozgóképet azért napvilágra hoztak mellé, ennek köszönhetően megtudtuk, hogy ismét egy kiváló arcade verekedős alkotást kapunk majd, ami Japánban már jövő nyáron a boltok polcaira kerülhet. Nyugatra szánt változatokról egyelőre nem érkeztek információk, mint ahogyan más konkrétumról sem, de a bemutatkozó traileren megtekinthetjük többek között Jin és Asuka, valamint Kazuya és Leo csatározását. Érdemes tehát rávetni magunkat az alant beszúrt mozgóképre, amit reméljük hamarosan az első információk is követnek majd.