Természetesen a nő nem tudta megtartani a kormányt, így ütköztek neki, Wood Subaru Outbackjének. Wood az utolsó másodpercben reagált, és behúzta a kéziféket, amivel elkerülte a frontális ütközést, és a Chevrolet a Subaru bal oldalát találta el. A rendőrségi elemzők szerint bármi mást csinált volna, az nem csak az ő, de a mellette utazó felesége életébe is került volna, aki ráadásul éppen várandós volt születendő gyermekükkel. Erin Wood szerint teljesen biztos benne, hogy férje tudatosan mentette meg őket, feláldozván ezzel saját életét. A terhesség hatodik hónapjában lévő Erin csupán apróbb sérüléseket szerzett, de már másnap kiengedték a kórházból. Brian a helyszínen meghalt. A Chevrolet két hátsó utasa – akik nem voltak bekötve – kirepültek a szélvédőn át, és azonnal szörnyethaltak. A sofőr, valamint mellette ülő barátnője életben maradtak, de mindkettőjüket súlyos sérülésekkel szállították a kórházba.

Brian egy tehetséges fejlesztő volt, sokáig a TimeGate Studiosnál dolgozott – akik játszottak a Kohan, vagy az Axis & Allies játékokkal, tudják mit köszönhetnek neki – majd átigazolt a Relichez ahol a Company of Heroes sorozatot felügyelte, igazgatta. A legszörnyűbb az egészben, hogy sikeres karrier előtt állt, boldog családi kapcsolatban élt, és mindössze 33 éves volt. Nem tudom mit lehet erre mondani. Nyugodjék békében!